Főoldal / Szalézi világ / Négy fiú és egy álom - a rendfőnök januári üzenete
Négy fiú és egy álom - a rendfőnök januári üzenete
2020-01-07 Kedd | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Egy apró papírlap, amelyet egy 17 éves fiú írt tele, történelmünk legmegindítóbb és legértékesebb pillanatáról tanúskodik.
Röviddel azelőtt, hogy elkezdtem írni ezeket a sorokat, szentmisét mutattam be a Szalézi Társaság (Don Bosco Szaléziak) Egyetemes Tanácsával a Szent Szív-bazilikában található „Camerette”-ben, ami egy kápolnából és egy szobából álló helyiség, amelyet a korra jellemző oltár díszít, ahol Don Bosco 1887. május 17-én szentmisét mutatott be. Néhány hónappal később, 1888. január 31-én Torinóban meghalt.
Ezen az egyszerű, szerény helyen gondolataim néhány pillanatra elrepültek, nem annyira az utolsó szentmisére, amelyet Don Bosco aggodalmak és könnyek között mutatott be utolsó római tartózkodása során, hanem egy másik, még szerényebb helyiségbe Torinóban, ahol 1854. január 26-án este, miközben a vásorban sarvidéki hideg tombolt, és az emberek súlyos köpenyekbe burkolózva siettek az utcán, Don Bosco négy fiatal fiúval beszélgetett, akik tágra nyílt szemmel követték szavait: „Megígérem, hogy a Madonna hatalmas és tágas oratóriumokat, templomokat, házakat, iskolákat, műhelyeket fog küldeni nekünk…”
Ezek voltak a „próféciák”, amelyek miatt Don Boscót néhány évvel korábban majdnem a bolondokházába zárták. Azok négyen még nem sokkal voltak a gyermekségnél idősebb korban, ám végtelen bizalommal bíztak Don Boscóban. Ők négyen voltak a Szaléz Társaság alapkövei.
Egy történelmi dokumentumot tartok a kezemben, egy mindössze 10,5 cm hosszú és 5 cm széles kis papírlapot, az egyik fiú írásával. A szerző a fiatal Rua Mihály és erre a kis papírlapra a következőket írta:
„Összegyűltünk Don Bosco szobájában: maga Don Bosco, Rocchietti, Artiglia, Cagliero és Rua. Indítványoztuk, hogy az Úr és Szalézi Szent Ferenc segítségével valósítsuk meg felebarátaink felé a szeretet magas fokú gyakorlását. Ígéretet tettünk rá, és ha majd lehetséges lesz, Istennek fogadalommal is megerősítjük. Akik erre vállalkoznak, és megállják a próbát, a jövőben a szalézi nevet kapják.”
A négyből hárman (Rocchietti, Cagliero és Rua) szaléziak lettek.
Egy apró magból
A szél hidegen süvített a Rondò della Forca körül. Abban a pillanatban „nagy történelmi" események zajlottak a világban: Marx Károly ekkor írta a Kommunista kiáltványt, Amerikában Samuel Colt feltalálta a szuper revolvert, néhányszáz méterre ettől a kis szobától Camillo Cavour aláírta a törvényt 337 konvent bezárására, a katonai negyedben pedig az ostoba és kegyetlen krími háborúra készültek a katonák.
Annak ellenére, hogy a világ semmit sem tudott róla, ez a fiatal pap és a négy fiú olyan „startup”-ot indított útnak, ami még mindig nem hagyott fel a növekedéssel és a csodákkal.
Bámulatra méltó, hogy erről a kis jelentről mi is tudunk. De ami igazán csodálatos és lenyűgöző, azok ennek a nagyszerű és szent embernek, Don Boscónak a megérzései és látomásai, akinek a szíve telve volt nevelői és evangelizáló szenvedéllyel a fiai iránt.
A Szentlélek tette, hogy az első találkozás ezzel a négy fiúval olyan gyümölcsözővé vált, hogy a Szalézi Társaság és a mai Szalézi Család elterjedt a világ 136 nemzetében, hogy gondját viselje fiúknak, lányoknak, tizenéveseknek és fiatal felnőtteknek, különös tekintettel azon sokakra, akikről a mi korunk megfeledkezik.
A semmiből egy gyönyörű fa nőtt ki. Egy fa, amelynek ma már több ezer barátja és jótevője van, akiknek köszönhetően olyan sok jót tehetünk. Egy fa, ezer és ezer laikussal, akik osztoznak Don Bosco karizmájában és minden nap dolgoznak az egész Szalézi Család összes házában az egész világon.
Bármilyen diadalmaskodás nélkül, és mindig a felhívással, hogy tudatosítsuk felelősségünket, sokszor emlékeztetem rá testvéreimet az egész világon, hogy egy nagy kincs őrzői vagyunk, amely nem a miénk, ez a Szentlélek ajándéka az Egyháznak a gyermekek és fiatal felnőttek javára, de nekünk kell megőriznünk és gyümölcsözővé tennünk, mint a talentumokról szóló evangéliumi példabeszédben.
Ez a mi nagy felelősségünk, mivel nehéz lenne elképzelni ma egy Egyházat és egy világot Don Bosco fiai és leányai nélkül a fiatalok között, vagy legalábbis hiányozna az a megkülönböztető szeretet, amelyet „az ifjúság Atyja és Mestere”, ahogy Szent II. János Pál nevezte, hagyott rájuk.
Egy darab papír, egy tizenhét éves fiú írásával. Valóban, ennél szerényebb nem is lehetett volna a történetünk kezdete. Ami Don Bosco hihetetlen „zsenijét” is tükrözi (ebben is nagyon modern): a legfiatalabbakból alapított egy kongregációt a fiatalok számára.
Megragadom a lehetőséget, hogy ezen az oldalon, amely sok nyelven megjelenik a világ Szalézi Értesítőiben, mindannyiótoknak elküldjem üdvözletemet és jókívánságaimat. Köszönöm Bosco nevében a szimpátiát, amit karizmánk, álmunk és mindaz iránt éreztek, ami életünknek értelmet ad: az Úr Jézus Krisztus és a fiatalok.
Szent alapítónk áldjon meg benneteket!
Szeretettel
Ángel Fernández Artime
rendfőnök
