Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Óbuda - A tartományfőnökség új épületének bokrétaünnepe

Óbuda - A tartományfőnökség új épületének bokrétaünnepe

Óbuda - A tartományfőnökség új épületének bokrétaünnepe

2020-09-22 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Óbuda  • építkezés  •

Az óbudai szalézi építkezések újabb mérföldkövéhez értünk: immár a tartományfőnökség új épületének legmagasabb pontját is elértük. Ez alkalomból 2020. szeptember 22-én délelőtt, a helyszínre jellemző „veszélyforrások”, valamint a járványhelyzet miatt szűk körben helyezték el a bokrétát. Az ünnepségen a szalézi szerzeteseken kívül a kivitelezésben részt vevők, vagyis a tervező Finta Stúdió Kft., valamint a kivitelező Mester Építő Kft. munkatársai vettek részt.

Andrásfalvy János tartományfőnök atya elmondta: Jachimowicz Roman regionális elöljáró atya mostanra tervezett magyarországi látogatása a vírushelyzet miatt elmaradt, ezért nem tudott részt venni ezen az ünnepen. Szintén hiányolta az ünnepről a projekt lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatait ellátó MD’S Consulting Kft. munkatársait, akik egy másik szalézi projekten adódott halaszthatatlan feladataik miatt nem tudtak jelen lenni. A tartományfőnök méltatta a lebonyolító, valamint a tervezők és kivitelezők munkáját is, és a „Segítő Szűz Mária Lelkészség szomszédságában” a Szűzanya közbenjárását, Isten áldását kérte az építkezés minden résztevőjére. Kiemelte, hogy bár a munkák kezdete több nehézség elé állította a tervezőket és kivitelezőket, mert a szomszédos Boldog Sándor István-kápolna váratlan süllyedését meg kellett állítani, valamint a régészeti emlékek megóvása érdekében az épület alapozását is át kellett tervezni, de amióta ezek az akadályok elhárultak, napról-napra látványosan nő az épület, amelynek alapkövét 2020. február 10-én rakta le Varga Mihály pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője.

A tartományfőnökség irodái eddig az óbudai épületegyüttes mélyén helyezkedtek el, a hely azonban már kicsinek bizonyult az utóbbi tíz évben a sokszorosára növekedett feladatok miatt. Ezért volt kulcsfontosságú a bővítésen túl az irodák áthelyezése olyan módon, hogy azt a Bécsi út és az udvar felől közvetlenül meg lehessen közelíteni. A közel 250 négyzetméter alapterületű új épületszárny a Segítő Szűz Mária-templom és a Boldog Sándor István-kápolna közötti − több mint száz éves − dohos, rossz állapotú épület helyére kerül. A pinceszinten a tartományfőnökség dolgozóinak étkezőjén és az épület gépészeti központján kívül raktárak kerülnek kialakításra. A földszinten különböző méretű tárgyalók mellett az udvarról elérhető vizesblokk is helyet kap, ami elsősorban a templomi híveket szolgálja majd.

Az emeleten összesen 9 irodahelyiség lesz. Jelképes és egyben praktikus az a megoldás, hogy a meglévő rendház emeleti szintje és az irodák „közé ékelődve” kap helyet a tartományfőnök atya új irodája, így az mind az irodák felől, mind a rendház felől megközelíthető lesz.

A tartományfőnökség épülete országos, központi irányító funkciót tölt be. Innen irányítja a rend az országban működő rendházakat, intézményeket, ifjúsági központokat, oratóriumokat. Ez az épület ad otthont a szerzetesrend irányítását végző tartományi tanácsnak, valamint itt működnek a civil alkalmazottakat és önkénteseket magában foglaló „operatív irányító testületek”, melyek a különböző tematikus, ill. egyéb országos hatású programok szervezéséért, működtetéséért felelősek.

 

Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Hétköznapi oratóriumi foglalkozások az óbudai Don Bosco Közösségi Házban

Hétköznapi oratóriumi foglalkozások az óbudai Don Bosco Közösségi Házban

#Pályázatok 2025-02-16, Ma

Budapest Főváros III. Kerület Óbudai-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával a szaléziak szervezésében az Óbudai Don Bosco Oratórium és Közösségi..

Óbuda – Lezajlott a XIV. Don Bosco csocsóbajnokság

Óbuda – Lezajlott a XIV. Don Bosco csocsóbajnokság

#Magyar Tartomány 2025-01-28, Kedd

Január 25-én, szombaton már reggel vidám zene szűrődött ki az óbudai Don Bosco Közösségi Házból – a szervezők várták a csocsóbajnokságra érkező..

Óbuda – Új tartományfőnökünk beiktatása

Óbuda – Új tartományfőnökünk beiktatása

#Magyar Tartomány 2025-01-12, Vasárnap

Biztos vagyok benne, hogy azok közül, akik részt vettek 2025. január 11-én, Óbudán Vitális Gábor atya tartományfőnöki beiktatásán, sokan visszapörgették..

Óbudai Szalézi Közösségi Tábor 2024 - EKCP-KP-1-2024/3-000048

Óbudai Szalézi Közösségi Tábor 2024 - EKCP-KP-1-2024/3-000048

#Pályázatok 2024-12-30, Hétfő

A pályázatot a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tette közzé az Egyházi közösségi célú programok 2024. évi támogatására, amelyen az..

Meghívó - XIV. Don Bosco Csocsóbajnokság

Meghívó - XIV. Don Bosco Csocsóbajnokság

#Magyar Tartomány 2024-12-13, Péntek

Kedves Fiatalok! Nagy szeretettel várunk titeket a hagyományos szalézi Don Bosco Csocsóbajnokságra január 25-én, szombaton Óbudán. Itt újra találkozhatunk,..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< A pápa köszöntése az Eucharisztikus Kongresszust rendező MagyarországnakMegjelent a Hittani Kongregáció „Irgalmas szamaritánus” című levele >