Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szombathely - Fogadalomújítás

Szombathely - Fogadalomújítás

Szombathely - Fogadalomújítás

2021-08-31 Kedd   |   #Magyar Tartomány   |   KIEMELT   |   ARCHIVÁLT

fogadalomtétel  • szerzetes  • Szombathely  •

Hosszú idő után ismét tartományi ünnepre került sor a szaléziak szombathelyi, Szent Kvirin (Kerény) vértanú püspökről elnevezett templomában augusztus 28-án, szombaton: négy szalézi szerzetes két évre újabb ideiglenes fogadalmat tett.

A szalézi rendtársak Óbudáról, Péliföldszentkeresztről, rokonok és jóbarátok az ország több más helyéről imádkoztak helyben - együtt a házigazdákkal - az új fogadalmasokkal, hiszen Kirner Zoltán atya, Juhász Márton, Berkeczi Szabolcs és Tóth Domonkos testvéreink Isten hívására adott válasza (a hármas fogadalomban) az Isten és ember szövetségének ünnepe.

Érdekes előzménye a helynek, hogy jövőre lesz kerek 30 éve, hogy az újraindult tartomány első novíciusai (köztük a jelenlegi tartományfőnök, P. Andrásfalvy János, elődje, P. Ábrahám Béla, ill. a helyi igazgató-plébános, P. Csány Péter) pontosan ugyan ezen a helyen ülve várták első fogadalmuk letételét P. Havasi József, akkori boldogemlékű tartományfőnök kezébe.

Andrásfalvy János tartományfőnök atya erre is emlékeztetett mostani, rendkívül tartalmas homíliájában, amelyben a gazdag ifjú történetén keresztül kitért a fogadalmakra, kiemelve köztük az Istennek fogadott engedelmességet, és az abban megvalósuló felszabadultságot, a szeretet szabadságát - lévén Szent Ágoston napja. Egy idézettel szemléltette mondandóját: "Inkább szeressétek az engedelmességet, mint féljetek az engedelmességtől."

A szalézi út egy gyermeki lelkesedés, amelynek során a krisztuskövető szerzetesek számára a közösség ereje is jelentős szerepet játszik: az egyik lelkesedése átragad a másikra, és így Isten országában nagy dolgokat mozgathatnak előre, mint ahogy a tengeri csillagokat mentő kisgyermek története szólt a prédikációban.

A szentmise zenei szolgálatát a helyi közösség fiataljai és „beugró” kispapok, a ministránsszolgálatot a jól bevált, egységes és teljességet sugárzó helyi ministránsok látták el. A felajánlási körmenetben az új fogadalmasok szülei illetve rokonai hozták az adományokat az oltárhoz.

A szentmise után az ünneplést a helyi rendház tágas, díszes színháztermében nagyszabású ünnepi ebéd zárta. A rendház és a helyi közösség vezetője hálás szívvel köszöni az ide helyezett szalézi tartományi ünnep alkalmát! És mindenért mindenekelőtt: Deo Gratias, Istennek, aki meghívott bennünket szeretetére és magvetésébe, legyen hála!

 

www.facebook.com/szaleziak.szombathely/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Szombathely - Szent Kvirin búcsú 2025

Szombathely - Szent Kvirin búcsú 2025

#Magyar Tartomány 2025-06-01, Vasárnap

Az ókori Savaria, a mai Szombathely vértanújára Szent Kvirin püspökre emlékeztek Szombathelyen június 1-jén. Délelőtt a szalézi templomban, délután az..

Szombathely – Meghívó Szent Kvirin búcsúra

Szombathely – Meghívó Szent Kvirin búcsúra

#Magyar Tartomány 2025-05-27, Kedd

A szombathelyi Szent Kvirin Plébánia mindenkit szeretettel hív 2025. június 1-jén vasárnap Szent Kvirin siscia püspöke, Savaria vértanúja ünnepe alkalmából..

Szombathely - Újperint - Segítő Szűz Mária búcsú

Szombathely - Újperint - Segítő Szűz Mária búcsú

#Magyar Tartomány 2025-05-26, Hétfő

Május 25-én, vasárnap ünnepelték a szombathelyi szalézi plébániához tartozó Újperint templomának Segítő Szűz Mária búcsúját.

Szombathely - Életre keltett Passió

Szombathely - Életre keltett Passió

#Magyar Tartomány 2025-04-15, Kedd

Virágvasárnap, április 13-án a szombathelyi Don Bosco Színházterem egy erőteljes Passiójátéknak adott otthont a helyi Szalézi Oratórium rendezésében, több..

Szombathely - Szalézi lelkiségi programok

Szombathely - Szalézi lelkiségi programok

#Magyar Tartomány 2025-02-17, Hétfő

Szeptembertől kezdve minden hónapban lehetőség nyílik a szalézi lelkiség elmélyítésére Szombathelyen, legyen szó fiatalokról vagy szalézi munkatársakról...

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szalézi nővér az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának ideiglenes titkáraKazincbarcika - Elhunyt Sebő Lajos rendszergazda >