Don Bosco nevéhez fűződik az a gyönyörű idézet: „A szalézi ház zene nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.” Tudjuk róla, hogy Don Boscónak zenei tehetséggel is rendelkezett: jól orgonált, kellemes énekhangja volt, vallásos dalokat komponált. Nem hiába hagyott nyomot a szaléziak között, akik mind előadásban, mind zeneszerzésben mesterien teljesítettek.
A szalézi pedagógia át van itatva zenével. Nemcsak azért, mert természetes módon vonzza a gyerekeket és a fiatalokat (és a felnőtteket is), hanem mert elsőrendű oktatási elem.
A kóruséneklés és a zenekar elengedhetetlen volt a Don Bosco oratóriumi ünnepségein. Zenei estjei vagy vallási szertartásai sokféle közönséget vonzottak: diákokat, jótevőket, civil hatóságokat, barátokat.
A zenei előadások, legyenek azok hangszeres zenék vagy kóruséneklés, vallásos vagy ünnepi alkalmak, jelentős nevelő szerepet játszottak a szaléziak által megmozgatott fiatalos környezetben.
Jelenleg a zene kultusza robbanásszerű karaktert nyer a digitális források, különösen az internet nyújtotta könnyebbségnek köszönhetően. Természetes látni, hogy a fiatalok fülhallgatóval a fülükben elmerülnek a mindenféle zenétől hemzsegő világban.
A zene nemesíti az embert. A vallásos zenétől vagy a klasszikus zenétől a minőségi populáris zenéig. De a zenét is el lehet ferdíteni, lehet vulgáris, sőt ördögi is. Ezért fontos a gyermekek és felnőttek nevelése az emberi szellemet nemesítő zene megbecsülésére.
A zene egyetemességének és tömegessé válásának (mindenki és mindenkor elérhető) jelensége amellett, hogy a zene szerelmesei fogyasztók, lehetővé tette, hogy elkezdjék reprodukálni, sőt létrehozni is. A katolikus világban nagy értékű az énekes-dalszerzők világa. Így a zene az evangelizáció értékes eszközévé válik.
A mennyországot végtelen zenei buliként képzeljük el. Nem véletlen, hogy a Biblia bővelkedik az énekre, zenére és táncra, mint a vallási élmény alapvető elemeire való utalásban.
Már megelőlegezhetjük ezt a mennyei zenei klímát, ha megnyitjuk fülünket és szívünket Istentől kapott csodálatos ajándék előtt. Egy olyan Isten előtt, aki boldog.
Don Bosco majdnem Mozart
Bruno Ferrero
Don Bosco szerette a zenét. Hegedült, orgonált és zongorázott, de csak akkor, amikor egy barátja házában hangszereket talált. Számára a zene és az éneklés nagyszerű módja volt a fiatalokkal való kommunikációnak.
Fiatal papként egy évben, amikor közeledett a karácsony, a Szent Ferenc templomban a kórus párkányán írt egy éneket a Gyermek Jézusnak. A fiúk az utcán tanulták meg, és az emberek elképedve néztek a papra, aki hat-nyolc fiú között énekelve sétált Torino utcáin.
Az akkori szokások szerint az éneklés a gyakran rekedt hangú urak monopóliuma volt. Amikor a Don Bosco fiai elkezdtek csengő hangon énekelni, az emberek extázisba estek.
Don Bosco dallamait a mindennapi élet ihlette. Egy nap hallotta a munkások kórusát, akik az állványzaton harmonikus és harcias dalokat énekeltek. Ő zenébe öntötte, majd felkérte a híres tudóst, Silvio Péllicót, hogy írjon néhány verset az Őrangyalnak. Innen eredt egy olyan ének, amely nagyon népszerű lett és bejárta egész Olaszországot.
Egy másik alkalommal találkozott néhány fiatallal, akik énekeltek, gitáron és hegedűn kísérték magukat. Don Boscót ez a harmónia meghódította, és papírt és ceruzát vett elő, a prefektúra épülete korlátjának támaszkodva feljegyezte a dallamot. Így született a Mária gyermekei vagyunk kezdetű ének.
De amikor Don Boscónak saját kápolnája lett, már egy fillérje sem maradt, hogy valamilyen hangszert vegyen. Egy régi harmonikával kezdődött, majd egy automata zongorával, amelyen csak az Ave Maris Stella, a Szűz litániája és a Magnificat szólalt meg. Együttérző barátja, Giovanni Vola adott neki egy régi harmóniumot.
Egyszer meghívták fiataljaival, hogy énekeljenek a misén a Consolata szentélyben. Bátran úgy döntött, hogy a fiatalok egy általa komponált „misét” énekelnek majd. A templom orgonistája a híres tanár, Bodoira volt. Don Bosco sejtelmes mosollyal megkérdezte tőle, hogy el tudja-e kísérni annak a misének az énekét, amit ő szerzett. – Csinálok valamit – válaszolta bosszúsan Bodoira, aki arról volt híres, hogy első látásra bármilyen zenét lejátszott, még a legnehezebbet is.
Eljött a mise ideje, kinyitotta a kottát, meresztette a szemét, megrázta a fejét, és játszani próbált. – Ez szörnyű! – kiáltott fel – De ki érti ezt? Milyen kulcs ez? Elég volt ebből! - kiáltotta, vette a kalapját és elment.
Don Bosco, aki már előre látta ezt a visszavonulást, leül az orgonához, és mesterien végigkísérte a misét, anélkül, hogy az énekesek egy hangot kihagytak volna.
Amikor az énekesek lementek a sekrestyébe, ezernyi gratulációt kaptak az éneklésükért, ahogy az orgonistát is dicsérték, abban a hitben, hogy Bodoira mester volt az.
www.boletinsalesiano.info/Szaléziak.HU
