Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Bajót – Szent Márton-napi lelki-gasztronómiai program

Bajót – Szent Márton-napi lelki-gasztronómiai program

Bajót – Szent Márton-napi lelki-gasztronómiai program

2021-11-08 Hétfő   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

közösségi élet  •

Szent Mártonra emlékezve a héten két programra is hívtuk egyházközségünk tagjait. A jócselekedet szentjét konkrétan a helyi óvodások mutatják majd be a templomban csütörtökön, a felnőtteket pedig egy lelki-gasztronómiai programra invitáltuk.

 Már délutántól sült a libaháj a plébánia konyháján, hogy az estére az asztalra kerülhessen a friss libatepertő. Hiszen a mondás szerint, "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Szintén Márton napi hagyomány, hogy erre a napra általában megforr az újbor. Ekkor kóstolták meg, ehhez kapcsolódik a mondás: "A bornak Szent Márton a bírája." A helyi borosgazdák borain kívül többen elhozták boraikat erre az estére.

Éppen ezért a közös találkozásunk Vitális Gábor atya előadásával kezdődött, mely a "Bor a Szentírásban" címet kapta. Számos szentírási helyet, személyt, bölcsességet sorakoztatott a fel a bor vidámító és helytelen fogyasztásáról.

Ezek után megkóstoltuk a frissen sült libatepertőt, libazsíros kenyeret egy-egy pohár új bor mellett koccintva.

És ha már liba, nem maradhatott el a lúdláb sütemény sem.

Igazi közösségi hangulatban telt az este, hiszen ki-ki hozzájárult előkészítéssel, étellel, itallal, desszerttel, gondolattal, jó szóval, mosolyával, teremrendezéssel, mosogatással, beszélgetéssel, odafigyeléssel.

 

www.facebook.com/bajotiplebania/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

Óbudai szalézi közösségi tábor 2023 - EKCP-KP-1-2023/3-000025

Óbudai szalézi közösségi tábor 2023 - EKCP-KP-1-2023/3-000025

#Pályázatok 2024-01-05, Péntek

A pályázatot a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tette közzé az Egyházi közösségi célú programok 2023. évi támogatására, amelyen az..

Bajót – Márton-nap a plébánián

Bajót – Márton-nap a plébánián

#Magyar Tartomány 2022-11-23, Szerda

A bajóti plébánia közössége minden adódó alkalmat kihasznál a közösségépítésre, együttlétre, így november 13-án Szent Márton-napot ünnepeltek.

Szombathely - " Ahogy labdában a levegő, úgy bennünk a Lélek" - családi sportest

Szombathely - " Ahogy labdában a levegő, úgy bennünk a Lélek" - családi sportest

#Magyar Tartomány 2022-05-31, Kedd

„BL-döntő lesz szombaton!” – akkor szervezzünk köré valami eseményt! Innen indult a szaléziak és animátoraink ötletelése egy családi sportestről a..

Új vatikáni dokumentum jelent meg a plébániai közösségek megújulásáról

Új vatikáni dokumentum jelent meg a plébániai közösségek megújulásáról

#Egyház 2020-07-22, Szerda

„A plébániai közösség lelkipásztori megtérése az egyház evangelizáló küldetésének szolgálatában” – ezzel a címmel adta ki a Papi Kongregáció új..

Peru – Közösségi konyhák

Peru – Közösségi konyhák

#Szalézi világ 2020-07-18, Szombat

Az éhezés nem egy elfeledett valóság a világon, sőt még inkább Peruban. A FAO szerint "az éhezők száma a világon rekordszintre emelkedik 2020-ban. A..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • ...
Összes címke
< Szombathely - Őszi oratóriumBoldoggá avatták Sandra Sabattinit, a szent életű orvostanhallgatót >