Főoldal / Magyar Tartomány / Don Bosco, a fiatalok apostola
Don Bosco, a fiatalok apostola
2023-01-31 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Don Bosco • Péter Pál iskola • ünnep •
Artista, nevelő, bűvész, pap, rendalapító. Kreatív innovátor, mókamester, misztikus álomlátó. Pedagógus, templomépítő, királyok és miniszterek tanácsadója, a XIX. század legfőbb influenszere. Szent. Ez mind, így együtt. Ő volt Bosco Szent János, a Don Bosco Szalézi Társasága szerzetesrend és a körülötte tevékenykedő világiakat tömörítő számos csoportosulás – amiket így együtt Szalézi Családnak neveznek – megalapítója.
Pedig egy egyszerű, ma úgy mondanánk, halmozottan hátrányos helyzetű családból származott, amelyet korán megözvegyült édesanyja egyedül nevelt. János még gyerek volt, amikor egy álomban egy „méltóságteljes, fényesen öltözött férfi”, majd egy „szépséges asszony” jelent meg neki, és megmutatták neki az élethivatását: az álomban egy rakás „rossz gyermeket” látott, akik csúnyán beszéltek, ezért János fenyegetéssel, büntetőleg fellépve akart rendet tenni, ám a férfi, majd a nő megtanították neki azt, amit később „megelőző módszernek” neveztek el: „nem ütlegekkel, hanem szelídséggel és szeretettel kell őket megnyerned” – mondta a férfi, majd az asszony, aki a férfi édesanyja volt és „köpenye úgy tündökölt, mintha csillagokkal szórták volna tele”, megmutatta, ahogy a vad gyermekek, akik hirtelen vadállatokká változtak át, János szavaira kezes bárányokká lettek.
János Torinóban pontosan azt tette, amit az álom 9 éves korában mutatott neki: maga köré gyűjtötte az elárvult, elvadult utcagyerekeket, taníttatta, nevelte őket és tevékenysége nyomán közülük sokan „jó keresztények és becsületes állampolgárok” lettek.
„Légy vidám, tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni” – mondogatta Don Bosco, aki szerint a fiatalokat „nem elég szeretni, érezniük is kell, hogy szeretve vannak.” Don Bosco nevelési módszereiről könyvek sokasága íródott, a maga idejében formabontó, sőt botrányos volt az a kedves szeretet, amivel a legszegényebb ifjakat körülvette. Ma azt mondanánk, a bizalom pedagógiáját, élménypedagógiát alkalmazott, organikus pedagógiai szemlélettel fordult a gyermekek felé. Nevelői módszere, ami akkor formabontóan modern volt, tulajdonképpen ma is az.
És nemcsak modern, de hatásos is. Ahol abban a vidám, szeretetteljes, bizalomdús légkörben nevelik a gyerekeket, fiatalokat, amit ő hagyott ránk, ott a gyümölcsök nem maradnak el.
Konkrét példája ennek az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda. A mintegy 300 gyermeket számláló intézmény idén január 27-én tartotta a hagyományos Don Bosco napot, melynek keretében az iskolai osztályok különböző produkciókat adnak elő a tanáraiknak és a szüleiknek. Volt szerencsém részt venni ezen az ünnepségen, amely valóságos csoda volt. Az egy dolog, hogy a műsorban szinte minden óvodás és diák szerepet kapott. Az már egy másik, ahogy, amilyen lelkesedéssel, örömmel és szívvel vetették bele magukat az ünnepi előadásba.
A műsorban volt néptáncos színdarab, amelyen könnyesre nevettük magunkat. Musical, ami elgondolkoztatott és ismét megnevettetett. És egy végtelenül kedves színdarab Don Bosco-ról, amelyen minden egyes általános iskolás részt vett.
A darabot és a zeneszámokat az igazgatóhelyettes írta, aki egyben koreografált és rendezett is. A gyerekek nemcsak játszottak, hanem a színpadot is ők rendezték át a jelenetek között gyorsan, fennakadás nélkül.
Mi, nézők már ekkor meghatódtunk. Pedig a csattanó még hátra volt: a záró számban ugyanis a tanárok mentek fel a színpadra énekelni, a diákok pedig először széles mosollyal, majd tapssal, végül a sapkáikat a levegőbe hajigálva ünnepelték a tanáraikat, akik egyre meghatódottabb arccal álltak ott és énekelték a Don Boscóról szóló életvidám, fülbemászó dallamokat.
Aztán a gyerekek visszatapsolták őket. Amire végképp senki nem számított… Látszott a tanárok arcán a tanácstalanság, hogy akkor most visszamenjünk? Persze visszamentek és utoljára együtt velünk, a közönséggel, a gyerekekkel újra elénekelték a záró Don Bosco éneket.
Ahogy ott álltam a gyerekek között, átérezve az örömüket, nézve a tanárok könnyes tekintetét, ahogyan a kis lurkóikat figyelték, az jutott eszembe, hogy Don Bosco most biztosan itt van és nagyon boldog.
„Légy vidám, tedd a jót, a verebek meg hadd csiripeljenek… és szeresd őket úgy, hogy érezzék, szeretve vannak.” Hát, itt bizony ez a szeretet, ez a vidám, ugyanakkor mélyen, szívtől szívig ható szeretet kerített bennünket hatalmába. Nyilvánvaló volt, hogy a Péter Pálos gyerekek érzik, hogy a tanáraik szeretik őket – és ezt egy elsöprő ünnepléssel vissza is jelezték nekik.
Ez az a lélek, amiért Don Bosco az életét adta: az öröm, a megélt, szívet lelket átformáló szeretet, a nevelő és gyerek közötti vidám, bensőséges közösség lelke.
Ezt a lelket kívánom mindannyiunknak ezen a szép ünnepen. Mert ez, ha hatalmába kerít bennünket, boldogságot hoz.
Bosco Szent János – könyörögj érettünk!
www.facebook.com/szentistvanintezet - Puskás Balázs SC/Szaléziak.HU
