Május hónap Szent József, a munkás, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének és a munkások védőszentjének megemlékezésével kezdődött. Szent József becsületes munkásként végzett életével nemesíti a kétkezi munkát, amellyel gondoskodik Szent Családjáról és részt vesz az üdvösség tervében.
A munka témája különösen kedves volt Don Boscónak, aki életében úttörő szerepet játszott egy olyan oktatási rendszer kidolgozásában, amely nemcsak az iskoláztatást, hanem a szakmai képzést kínálta, hanem a fiatalok jogainak védelmét is.
A 19. században, az ipari forradalomnak köszönhető mélyreható gazdasági és társadalmi átalakulások időszakában a fiatal munkások élet- és munkakörülményei rendkívül nehezek voltak. Don Bosco felismerte, hogy sok fiatal munkást kizsákmányolnak és megfosztanak jogaiktól.
Így, hogy nagyobb védelmet nyújtson, megkötötte a történelem egyik első tanoncszerződését. Az első megállapodás 1851 novemberére nyúlik vissza, és Carlo Aimino üvegműves és a fiatal Giuseppe Bordone írta alá. Ebben a dokumentumban az üvegműves vállalta, hogy három éven át tanítja a fiatalembert a mesterségre, garantálva számára a munkához szükséges megfelelő képzést, a heti pihenőidőt, a nyári szünetet, a progresszív bért és a személye iránti tiszteletet.
Ebből a szerződésből idézünk:
„Ezen magánjellegű írás alapján, amely a Szalézi Szent Ferenc Oratóriumban készült a következő egyezséget kötöttük:
- Carlo Aimino üveges mester tanoncnak fogadja a Biella városban született Giuseppe Bordone ifjút. Kötelezi magát, hogy három év leforgása alatt, ugyanezen személynek a tanoncév idején a mesterségben kellő oktatást ad, ellátja megfelelő tanácsokkal, ügyel magaviseletére, vétség esetén javít magaviseletén szavakkal és nem másként; kötelezi magát arra is, hogy állandó jelleggel a mesterségben oktatja és nem másra alkalmazza, azzal a kellő gondoskodással, amely nem múlja felül erejét.
- A mester ügyel arra, hogy a tanoncév minden ünnepnapját szabaddá tegye.
- A mester az első tanoncév minden napjára egy lírát, a második évben napi egy-ötvenet és a harmadikban pedig két lírát biztosít az inasnak. Az évente igénybe vehető szabadság 15 nap.
- Giuseppe Bordone ígéretet tesz, hogy a tanoncév alatt mesterének készségesen és tisztelettel engedelmeskedik, figyelmesen és kitartóan dolgozik.
- Az Oratórium igazgatója a tanoncév sikerének érdekében figyelemmel kíséri az inas viselkedését és munkáját.”
Ezzel a szerződéssel Don Bosco több nehézséget védett ki. Néhány mester ugyanis a fiatalokat házi szolgának és konyhai személyzetnek tekintette. Ő kifejezetten csak egy mesterség elsajátítására szerződtette őket. Az inasokkal nem is bántak jól, jelentéktelen kis hibákért durván megverték őket, Don Bosco azonban ezt nem tűrte: kizárólag csak a szóbeli figyelmeztetést tartotta megengedhetőnek. Gondoskodott a fiúk egészségéről, a hétvégi pihenésről és a nyári szabadságról is. A progresszív fizetést is megkövetelte, hiszen a harmadik évben a tanoncok már komoly munkát végeztek, ami a mester számára nyereséges volt.
Néhány hónappal később, 1852-ben, Don Bosco egy másik dokumentumot készített, amely rögzítette mind a fiatal tanonc, mind a munkaadó jogait és kötelességeit. Ez a „tanoncszerződés” hasonló volt az előzőhöz, de négy bélyegzett oldalra íródott. Ezúttal egy asztalosinasról, Giuseppe Odassóról szólt, akit Giuseppe Bertolino két évre alkalmazott.
szinte szóról szóra megegyezik az elsővel, az okmánybélyeg mellett látható a királyi címer és a következő írás: „Megegyezés Giuseppe Bertolino torinói ékszerész és Giuseppe Odasso mondoví születésű tanonc között, Giovanni Bosco áldozópap közvetítésével és a nevezett tanonc apjával, Vincenzo Odasso úrral, aki ezen főváros lakója”.
A szerződés további része szinte betűről betűre megegyezik az elsővel. Don Bosco azonban egy lényeges ponttal kibővítette: szemében a munkaadó nem „mester” vagy „tulajdonos” volt, hanem „atya”. Erről így olvasunk az 1. pontban:
„Giuseppe Bertolino asztalos mester… kötelezi magát, hogy a kiképzés ideje alatt… olyan polgári és erkölcsi intelmekkel látja el a tanoncot, mint egy jó atya látná el gyermekét; tévedése esetén szeretettel és megértéssel bátorítja és hibáit kijavítja, mindig egyszerű és keresetlen szavakkal figyelmezteti, de a testi fenyítést mindig mellőzi.”
Don Bosco nem volt a tanoncidő szerződések megkötésének szakembere, támogatója volt azonban a mozgalomnak, amely már régen (1774) szabályozta az iparosok kiképzésének ésszerű menetét. A két nevezett írás a Szalézi Irattár legrégebbi dokumentuma. Amíg az ellenkezőjét nem bizonyítja senki, azt is mondhatjuk, hogy Don Bosco volt az első, aki a tanoncok védelmében ilyen szerződéseket kötött.
A szülők, akik a legtöbb esetben szegények és tudatlanok voltak, nem is voltak képesek az ilyen szerződések megfogalmazására. A világi hatóságok sem törődtek vele, mert liberálisak voltak és a „szabad verseny” szellemében gondolkodtak.
Egy folyamatosan változó világban a szalézi modell ma is rendkívüli példa arra, hogy az iskola és a munka hogyan lehet eszköz az emberi és szakmai fejlődéshez.
Forrás: Teresio Bosco - Don Bosco új életrajza
ANS/Szaléziak.HU
