És micsoda névnapok! Don Bosco soha nem felejtette el a vallási hatóságok és jótevők névnapját, de ez nem a hagyományos és általános formális kifejezések kérdése volt.
*Sok keresztény kultúrában (bár kevésbé a mi szekularizált világunkban!) a névnap (a keresztelőn egy szent után kapott név) ugyanolyan fontosnak számít, mint a születésnapunk.
Don Bosco soha nem feledkezett meg a vallási vezetők és különösen nagy jótevői névnapjáról, jókívánságait küldte nekik. De nem hagyományos és általános hivatalos kifejezésekről volt szó, talán egy elegáns kártyára írva. Sokkal több volt ezekben a kis levelekben! Nézzünk meg néhányat közülük 1884 augusztusának tíz napján keresztül!
Augusztus 7.: Szent Gaetano (Kajetán)
Don Bosco néhány napja Pinerolo püspökének vendége volt. Torinóban elviselhetetlen volt számára a hőség, fáradt és öreg (69 éves!) volt. Itt azonban tollat, papírt és tintatartót fogott, és ezt írta érsekének, Gaetano Alimonda bíborosnak: „Eminenciás Uram, és minden kedves szalézi szerzetes! Ma, Szent Gaetano napján, amely Őeminenciája névnapja, nem csupán el akartam volna menni Önhöz, hanem szinte oda akartam repülni, hogy kifejezzem e szegény szívem gyermeki ragaszkodását, de be kell érnem azzal, hogy két hírnököt küldök Önhöz, akik teljesítik kérésemet. Nem hozhatnak Önnek anyagi kincseket, mert nem kívánja azokat, és a körülményeink miatt képtelenek vagyunk felajánlani őket. Ehelyett azt fogják mondani, hogy a szalézi szerzetesek minden szeretetet megadnak Eminenciás Uramnak, amit a gyermekek a legjóindulatúbb apáknak nyújthatnak.” Miután további jókívánságokat és imákat ígért, Don Bosco olyan magabiztossággal folytatta, amelyet az elődjével, Gastaldi érsekkel biztosan nem tudott volna: „Különösen ezért egyhangúlag kérjük és imádkozunk, hogy használjon fel minket minden olyan munkában, minden lelki vagy világi szolgálatban, amelyre képesnek tart minket. Biztosan meg fogja tenni, ugye?” Miután így megnyerte a bíborost, a világszerte szétszórt Szalézi Család nevében így zárta szavait: „A mennyország kegyelme szálljon bőségesen Önre és egész tisztelt családjára, míg mi, szaléziak, munkatársak és tanítványok, akik szétszóródtunk Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Amerika különböző országaiban, alázatosan letérdelünk és kérjük szent áldásodat. Minden alázatos szolgád nevében… Giovanni Bosco atya.” Miután aláírta a levelet, rájött, hogy rossz kézírása – komoly látási problémái voltak – talán tiszteletlen volt híres levelezőtársával szemben, ezért egy megható utóiratot fűzött hozzá: „Kérlek, bocsásd meg a rossz kézírásomat.” Mit gondolhatott Őeminenciája? Valószínűleg meghatódott.
Augusztus 10.: Szent Lőrinc
Néhány nappal később Lorenzo Nina bíboros, a Szalézi Kongregáció védelmezője következett, akivel Don Bosco évek óta levelezett: „Eminenciás Uram, mindenkor, de különösen Eminenciás Uram névnapján, a szaléziak egy szívvel és lélekkel egyesülnek, hogy közös hálájukat fejezzék ki méltóságos személyének mindazokért a kegyekért, amelyeket ebben az évben nekünk méltóztatott adni. A legnagyobb kegy minden bizonnyal a redemptoristák kiváltságainak közlése volt. Ez az engedmény normális állapotba hozta szerény Kongregációnkat, és annyira megnyugtatta szívemet, hogy elénekelhetem a Nunc dimittis-t... Kérem, értékeje azt az albumot, amelyben a Kongregáció európai és amerikai házai vannak leírva. Egy azonos példányt a Szentatyának is átadunk a névnapján.” Don Bosco ismét jókívánságait őszinte köszönettel társítja mindazért, amit a bíboros a szaléziakért tett, és különösen tevékenységük rendkívül pozitív eredményeiért, amelyek az ő védelmének köszönhetők.
Augusztus 12.: Szent Klára
Egy francia jótevő, a gazdag Clara Louvet kisasszony névnapja volt, akivel Don Bosco Lille-ben és Torinóban találkozott, és akit több tucat levélen keresztül lelkileg irányított. Két nappal korábban – a posta egyértelműen gyorsan utazott Olaszországból Franciaországba – ezt írta neki: „Clara kisasszony, Pinerolóban tartózkodom, hogy egy kicsit kipihenjem a fáradtságomat. A püspök úr igazi atyámként gondoskodik rólam… A hónap 12-én minden gyermek és pap imádkozni fog érted. Isten áldjon meg téged, a Szűz Mária védjen meg téged, Engrand atyát, szüleidet és barátaidat. Ámen. Kérem, imádkozzon ezért a szegény papért.” Kevés, de mélyreható szavak ezek Don Boscótól, aki beteg volt, de akit egy nagylelkű püspök szívesen fogadott egy kis pihenőre, és aki fiataljaival együtt imádkozik a fiatal francia lányért és minden szerettéért, akiket az előző évben Lille-ben ismert meg. Barátait, bármilyen messze is legyenek, soha nem felejtette el.
Augusztus 17.: Szent Joachim
Joachim Pecci, XIII. Leó pápa névnapja volt. Don Bosco a következő szeretetteljes jókívánságokat intézte hozzá: „Szentséges Atyám, ezen a rendkívül kedvező napon, amelyet a te tiszteletreméltó nevedre emlékező Szent dicsőségének szentelünk, a legszeretetteljesebb szaléziak, fiaid és lányaid, súlyos kötelességüknek érzik, hogy kifejezzék mély és változatlan hálájukat Neked, kiváló jótevőjüknek. Te nagyon jól tudod, Szentséges Atyám, hogy alázatos Kongregációnknak mennyire hiányzott egy jelentős kegy, vagyis az az erős kötelék, amely megváltoztathatatlanul a Szentszékhez kötötte, és te méltóztattad, hogy ezt a számunkra oly dicsőséges cselekedetet május 9-én megtegyed.” Miután Don Bosco eleget tett hálájának, ismét egy követelő ígérettel folytatta: „Most már csak az van hátra, hogy mi, szaléziak, egy szívvel-lélekkel egyesüljünk, hogy a Szent Egyház javára munkálkodjunk. Igaz, hogy a nehéz időkben, amelyeken keresztülmegyünk, és a ránk váró nagy aratásban csak egy pusillus grex vagyunk. Mindazonáltal örömmel helyezzük erőforrásainkat, erőnket, életünket Szentséged kezébe, hogy mintha a sajátjai lennének, méltóztasson felhasználni azokat mindabban, amit hasznosnak ítél Isten nagyobb dicsőségére Európában, Amerikában és mindenekelőtt Patagóniában.”
XIII. Leó pápa szaván fogta. Többször is gondoskodott arról, hogy a szaléziakat, és különösen az új rendfőnököt, Rua atyát „kényszerítse” a kormányok által kért feladatok vállalására a „missziós területeken”. Annak ellenére, hogy ezernyi okuk volt a halogatásra, minden erőfeszítést megtettek, hogy elfogadják a pápai felkéréseket. Hiszen hányszor mondta nekik Don Bosco: „A pápa minden kívánsága számunkra parancs”?
Don Bosco jókívánságait tartalmazó levelei a címzett iránti rendkívüli udvariasság jelei voltak. A levelezőt meghatotta a gondolat, hogy Don Bosco gondolt rá, gondosan kifejezte iránta érzett érzelmeit, előre látva azt a pillanatot, amikor a papírlap a kezébe kerül, és elképzelve a reakcióját.
P. Francesco Motto SDB
donbosco.press/Szaléziak.HU
