Főoldal / Szalézi világ / Franciaország – A paralimpia reményteli üzenete: minden problémára van megoldás
Franciaország – A paralimpia reményteli üzenete: minden problémára van megoldás
2024-09-12 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A szalézi nevelés újabb eredménye a 2024-es párizsi paralimpia dobogós résztvevőjének életútja: Ewoud Vromant, a genti (Belgium) Don Bosco iskola egykori diákja, akinek egyik lábát amputálták, részt vett a párizsi paralimpiai kerékpáros versenyeken és két ezüstérmet is nyert.
Tíz évvel ezelőtt ennek a 40 éves kerékpárosnak az élete drasztikusan megváltozott. Egy daganat miatt azonnal amputálni kellett a jobb lábát. Igazi villámcsapás a tiszta égből egy sportrajongónak. De „minden problémára van megoldás” – ez a szellem, amellyel Vromant szembenézett életének ezzel a váratlan akadályával.
Gyerekkorában minden sportot kipróbált: judót, teniszt, úszást, futballt... Nehéz olyan sportágra gondolni, amit még sosem próbált. És miután jól tájékozott volt, fiúként habozás nélkül a Gent melletti zwijnaardei Don Bosco iskolát választotta, még akkor is, ha az távolabb volt otthonától, mint más alternatívák, mert sok sportot űztek ott. Minden nap letekerte a hat kilométert, hogy odaérjen, bármilyen időben. Mindezek a sportok és az elkötelezettsége éremgyűjtővé tette.
Vromant nem vallja magát vallásosnak, de néha meggyújt néhány gyertyát vagy elmond egy imát. Nős, két gyermeke van, akiket biztosan elküldene egy szalézi iskolába, ha nem lenne olyan messze lakhelyétől; az oktatásban pedig kijelenti, hogy fontosnak tartja a jó példát.
Ma azt mondja, jól emlékszik a Don Bosco iskolára, főleg az ebédszünetben tartott kötelező sportórára, ami egyesek szemében szálka volt, de neki igazi ajándék. Órákat és napokat töltött futballpályákon és atlétikai pályákon. Szerette az iskolán kívüli tevékenységeket: kerékpáros kirándulásokat, sétákat az ünnepek alatt, kerékpáros zarándoklatokat Zwijnaarde-ból Torinóba és így tovább. Azért is, mert lehetőség nyílt a tanárok másfajta megismerésére. Köztük voltak a szaléziak is, akiket az udvaron látott, és tudta, hogy mindig keresheti őket, és bennük egy fülre talál, amely meghallgatja. A mai legjobb barátai azokból az időkből származnak – számol be.
22 évesen a triatlonnak szentelte magát. Álma az volt, hogy az úgynevezett „vasemberek” közé kerüljön. 2012-ben, 28 évesen a maratonra készült, de lábrákot diagnosztizáltak nála. Így kezdődött az egészségügyi folyamat, amely magában foglalta a kemoterápiát, az amputációt és a rehabilitációs folyamatot. De a sport iránti szenvedélye még akkor sem szűnt meg.
A rehabilitáció során kapcsolatba került egy személlyel, aki protézisekkel kísérte a futókat. Élvezetből futni kezdett. Tökéletes volt az időzítés: újra sportolhatott, újjáépíthette a társasági életet, találkozott barátokkal, beszélhetett a problémáiról... De hamar kiderült, hogy nem túl jó protézissel futni. Időközben azonban a kerékpározást is újrakezdte.
Belgiumi, európai és parakerékpáros világbajnok volt. A tokiói olimpián szerzett aranyérem azért ment el, mert a zsűri kizárta, mert úgy gondolta, hogy nem ült eléggé a nyeregben. Ennek ellenére megdöntötte saját rekordját. Így, hogy az eddig elért sikereket tovább növelje, érmeket keresve készült a párizsi olimpiára: nem azért, hogy bosszút álljon, hanem azért, hogy a maximumot nyújtsa. És eddig már két nagyszerű eredményt ért el.
don-bosco.net/Szaléziak.HU
