Az oratórium gazdag, több mint száz éves tapasztalat az egyháztörténetből, amelyet Bosco Szent János fejlesztett ki, mint a fiatalok nevelési intézményét oktatási, kulturális, lelkiségi és rekreációs létesítményekkel. Mindez 1841. december 8-án született, amikor Don Bosco találkozott a fiatal Garelli Bertalannal, akivel először kezdte meg nevelői-lelkipásztori munkáját. Először csak mint „vándorló oratórium” működött, majd később állandó helyre lelt Torino külvárosában, Valdoccóban.
Alighogy Don Bosco fiatal papként 1841 novemberében megérkezett Torinóba, egy csapat fiatal vette körül. „Követtek az utcákon, tereken, még az intézet templomának sekrestyéjébe is utánam jöttek” – írja. Ez elgondolkoztatta őt, és úgy érezte, hogy tennie kell valamit. A véletlen találkozás Garelli Bertalannal 1841. december 8-án az Assisi Szent Ferenc-templom sekrestyéjében elindította egy úton, mely lehetőséget nyújtott arra, hogy pártfogásába vegye a család- és mindenféle egyházi hovatartozás nélkül maradt idénymunkás fiatalokat. Don Bosco a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén hozzáfogott küldetése megvalósításához: hittanra kezdte tanítani a 16 éves, árva kőművesinast, Garelli Bertalant. Ezt a napot tekintjük a szalézi oratórium "születésnapjának".
Don Bosco papi szolgálatának legelső pillanatától kezdve a „legelhagyatottabb és legtöbb veszélynek kitett” fiatalokat választotta, azokat „akik szegények, éheznek, akik a legtudatlanabbak, mert nekik nagyon szükségük van a gondoskodásra, hogy megmaradjanak az örök üdvösség útján”.
Ezek a kijelentések egyre gyakrabban jelennek meg Don Bosco írásaiban, hogy mindenki előtt világos legyen választása: az idénymunkások és a munkás fiatalok rétegei, akiket családjuk elhanyagolt, akikhez a hagyományos polgári és egyházi szervezet nem jutott el, vagy ők nem akartak ezekbe beépülni.
A hagyományos lelkipásztorkodás mellett a nevelés hangsúlyozása: ennek köszönhette, hogy teljesebben és hatékonyabban tudott működni a belső átalakulás és a pozitív ráhatás területén, „az emberi képességek fejlesztésében és átalakításában azért, hogy mindenki tudjon szabad és személyes döntéseket hozni, valamint az egyéni és társadalmi, és erkölcsi és vallásos életben odaadóan elköteleződni”.
Ez a nevelés konkrétan a vallásos képzésben, a hitoktatásban, a fiatalok igényeire és a teljes fiatalra való odafigyelésben fejeződik ki: „Egy hittanórán születtünk” – ismétli majd Don Bosco több ízben a Garelli Bertalannal való találkozásra utalva. Maga Don Cafasso ad neki példát, akit először elkísér, majd helyettesít, hogy „minden vasárnap hittanórát tartson a kőműves inasoknak a templom sekrestyéje melletti kis szobában”.
Az oratóriumra mindig jellemző volt a rugalmas szerkezet, mentes volt a merev szabályoktól, ezáltal összeegyeztethetővé vált a népi rétegek fiataljainak elvárásaival, akik nem alkalmazkodtak a plébániák szervezeti megkötéseihez. más szavakkal kifejezve: egy olyan hely volt, amely választ akart adni a Torinóban kialakult helyzetre, melyet a vidékről érkező emberek beáramlási folyamata és a vallási értékek eltűnése váltott ki.
Don Bosco a vallásos nevelésre koncentrál, de ezzel párhuzamosan felkínálja „azokat a lehetőségeket is, melyek a fiataloknak tetszenek”, például: a játék, a kirándulás, a zene…
A találkozás Garelli Bertalannal röviden bemutatja Don Bosco stílusát a megelőző módszeren keresztül, amely keresi a módját, hogy megelőzze a büntetés szükségességét azzal, hogy olyan környezetbe helyezi a fiút, ahol arra ösztönzik, hogy a legjobbat hozza ki magából. Ez a nevelési hozzáállás leleményes, barátságos és jóságos, érdeklődik a másik iránt, segíti őt. Don Bosco úgy nyerte meg a fiatalok szívét, hogy „barátjukként” mutatkozott be, aki mélységes figyelemmel kíséri életüket és jövőjüket, aki mindig készen áll arra, hogy a segítségére siessen.
Az egész egy Üdvözlégy Máriával kezdődött. Imádkozzunk ma az összes fiatalért az oratóriumokban!
Boldog és áldott születésnapot kívánunk minden oratóriumunknak!
Szaléziak.HU
