Nagyböjtben térjünk vissza szívünk rejtekébe!
2024-02-15 Csütörtök | #Egyház | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Ferenc pápa • nagyböjt •
A Szent Szabina-bazilikában bemutatott hamvazószerdai szentmisén a pápa arra buzdított, hogy vessük le az álarcot és a tettetést, lassítsuk le rohanó életünket, vállaljuk föl igaz önmagunkat, és fedezzük föl Isten jelenlétét belső lelkivilágunkban.
Térjünk vissza a szívünkhöz, a lényegeshez, lépjünk be a titokba, vetkőzzük le a világi külsőségeket! – erre az útra hív Ferenc pápa Nagyböjt idején. Utazzunk el a külsőtől a belső felé, hogy mindaz, amit megélünk, beleértve az Istennel való kapcsolatunkat ne korlátozódjon külsőségekre, hanem feleljen meg az érzéseinknek. Tegyünk úgy, mint Assisi Szent Ferenc, aki miután levetette mindenét, egészen magához ölelte a mennyei Atyát. A pápa szavai visszhangoztak a római Szent Szabina-bazilikában a hamvazkodás szertartásának szentmiséjén, amely megnyitja a Húsvéthoz vezető utat. A szentmise liturgiáját Mauro Piacenza bíboros, fő penitenciárius végezte. A szertartás előtt szerdán délután szép napsütésben tartották meg a hagyományos bűnbánati körmenetet a Mindenszentek litániájával a Szent Anzelm-templomtól indulva.
Összpontosítsunk legbelső érzéseinkre
A középkori teológus, Canterburyi Szent Anzelm tanítását ajánlja figyelmünkbe a pápa, hogy a belső elcsendesedésre hívjon. Tegyük félre elfoglaltságainkat és gondjainkat, hogy Istent keressük és meghalljuk hangját ott, ahol sok félelem, bűntudat és bűn is fészkel, és ahol Isten meggyógyíthat és megtisztíthat minket. Anélkül, hogy észrevennénk, már nincs egy titkos helyünk, ahol megállnánk és megőriznénk önmagunkat, mert elmerültünk egy olyan világban, ahol a legmélyebb érzések és érzelmek egyből „közösségivé” kell, hogy váljanak. De hogyan lehet közösségi az, ami nem a szívből fakad? – teszi föl a kérdést a pápa. Még a legtragikusabb és legfájdalmasabb élményeink is félő, hogy rejtekhely nélkül maradnak, ahol őrizhetnénk őket. Mindent ki kell teregetni, megmutatni, szóbeszéd tárgyává tenni. És ezért mondja nekünk az Úr: lépj be a rejtekbe, térj vissza önmagad középpontjába!
Vegyük le álarcainkat és vállaljuk önmagunkat!
Nagyböjt legyen olyan, mint egy tisztító fürdő, amelyhez levetünk magunkról mindent, megszabadulunk a sminktől, a megfelelni vágyás köntösétől, mellyel jobbnak akarunk látszani, mint amilyenek vagyunk – buzdít a pápa. Visszatérni a szívünkhöz azt jelenti, hogy visszatérünk valódi énünkhöz és úgy mutatjuk be, amilyen valójában, meztelenül, csupaszon Isten előtt. Azt jelenti, hogy magunkba nézünk és tudatába kerülünk annak, kik vagyunk igazán, levéve az álarcokat, amiket gyakran viselünk, lelassítjuk rohanó életünket, elfogadjuk az életet és önmagunk igazságát. Az élet nem színdarab, Nagyböjt pedig arra szólít, hogy szálljunk le a tettetés színpadáról, hogy visszatérjünk a szívünkhöz, igaz valónkhoz. Térjünk vissza a szívünkhöz, térjünk vissza az igazsághoz! – buzdított a Szentatya.
Hamu vagyunk, melyet Isten alakít és őriz
A fejünkre szórt hamu arra emlékeztet, hogy porból vagyunk, életünk valóságára kell figyelnünk, levetni a szívünket borító páncélt, a látszat álarcait, melyek üressé és sivárrá tesznek minket. Hamu vagyunk, életünk, mint a lehelet, de az Úr nem engedi meg, hogy eltűnjön. Összegyűjti és megformálja a port, amik vagyunk, hogy ne szórják szerte szét az élet viharos szelei, és ne tűnjön el a halál szakadékában. Ha levetkőzünk mindent, ami eltakarja bensőnket és önmagunkba nézünk, fölfedezhetjük Isten jelenlétét, aki kezdettől fogva szeret minket, megérezhetjük az örök szeretet melegét. Tudatosul bennünk, hogy a Mindenható formált minket porból, melyből feltámadunk majd az öröktől fogva nekünk készített végtelen életre. És ha a porban, melyek vagyunk, lángol Isten szeretetének tüze, akkor rájövünk, hogy ebből a szeretetből gyúrtak minket és erre a szeretetre vagyunk hivatottak: szeretni a mellettünk lévő testvéreinket, odafigyelni másokra, együttérzőnek lenni, irgalmat gyakorolni, megosztani mindazt, amik vagyunk és amink van azzal, aki szükséget szenved.
A keresztény élet lényegéhez vezető utak
Ha érezzük, hogy Isten szeretetének gyümölcsei vagyunk és ez a szeretet megszólít minket, akkor nem puszta külsőségnek éljük meg az alamizsna, az ima és a böjt gyakorlását, mert ezek az utak vezetnek el minket a keresztény élet lényegéhez. Képessé tesznek rá, hogy ugyanezt a szeretetet szórjuk a mindennapi helyzetek hamujára, és ott remény, bizalom és öröm szülessen. A Nagyböjt heteiben adjunk teret a csöndes szentségimádásnak, térjünk vissza az imádáshoz, amelynek érzékét elvesztettük. Ebben az imádásban figyeljünk az Úr jelenlétére, aki - Henri Nouwen szavaival - az irgalmasság és az együttérzés Istene, a megbocsátás és a szeretet Istene, a gyöngédség és a buzdítás Istene –, hogy szeretete megérintse szívünk legmélyebb és legrejtettebb zugait.
vaticannews.va/Szaléziak.HU
