Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja
Szalézi szavak - Nagyböjt 4. vasárnapja
2026-03-14 Tegnap | #Magyar Tartomány
prédikáció • nagyböjt •
Kedves testvérek, igen tartalmas a mai evangélium. Nem is lehet egy-két mondatban összefoglalni annak tartalmát, mondanivalóját. Ebben a mai világban, ami körülvesz bennünket, azt gondolom, hogy mindannyian az elmúlt heteknek az eseményei hatására sokszor reményt vesztünk az életben.
Nem elég nekünk a szomszédunkban lévő háború, itt van a nyakunkon egy másik. Nem elég nekünk a saját magunk gondja és baja, látunk magunk körül szenvedő embereket, vagy esetleg a híradóban olyan áldozatokat, akik különböző élethelyzetből fakadóan az emberi sors, nyomorúság áldozatai lettek, különböző embereknek a rossz döntései miatt. És aztán tudjuk, hogyha a lelkünk mélyében nézünk, vajon mit hoz a jövő, vajon mit tartogat számunkra az a jövő, amelyet az unokáknak, a gyermekeiknek, saját magunknak akarunk adni és remélünk? Ugye milyen nehéz tisztán látni? Milyen nehéz ebben a mai világban is, az ilyen vagy olyan helyzetekben, amiktől harsog a televízió, az internet, a rádió, az újságok, tisztán látni, észrevenni a reményt. Észrevenni azt, hogy nem csak ez van a világon.
Meglátni azt, hogy nem csupán csak a bombáktól hangos a világ, hanem Krisztus igéje is kiált.
Meglátni azt, hogy nem csupán csak emberi nyomorúság van, szerencsétlen sorsok, elromtott élethelyzetek, hanem vannak olyan emberek, akik jót tesznek a mai világban is, akik készek akár az egész életüket is odaadni azért, hogy mások jobb sorra jussanak.
Milyen nehéz tisztán látni!
A mai evangélium, mint ahogy az olvasmány és a szentlecke is, a látásról szól. A látásról, amely nem csupán csak a szemmel való látás, hanem ahogy az olvasmányban hallottuk, Isten a szívet nézi, és nem a külsőt. Mert az ember hajlamos a külső alapján ítélni, a külső alapján mondani egy olyan véleményt, hogy valami jó vagy rossz.
Sokszor be is csapnak bennünket, vigyázz!
Amikor csak a külsőt látjuk, akkor nem látunk a dolgok mélyére. Nem vesszük észre a tartalmat. Azt a lényeget, ami ott van, az üzenet mögött. Azt a lényeget, amely ott van, az emberi arc mögött, a szemét. Az Isten kezdeményezését, a kegyelmet, amelyet ebben a mai korban is föl lehet használni jól, üdvösségünk szempontjából, ami a legfontosabb.
És aztán itt a szentlecke, amelyben Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket elég élesen: „Ti, akik egykor sötétségben voltatok, most világosság vagytok az Úrban, éljetek hát úgy, mint a fény fiai.” Ha itt állna Szent Pál, mondanám neki, könnyű mondani, nehéz megélni. Nehéz megélni, hogy az ember a fény fia legyen, mindig meglássa a krisztusi fényt, vagy mégsem.
Annyira tartalmas és gyönyörű ez a mai evangélium, kedves testvérek, hogyha hazamentek, Szent János evangéliumát nyissátok ki a 9. fejezetnél, és olvassátok újra. Mert rólunk szól. Rólunk szól, nem csupán csak a vakon születettről és annak gyógyulásáról, hanem rólad és rólam. Mindannyiunkról, akiknek szükségünk van arra, hogy észre vegyük Krisztust.
Amikor az ember megszületik, beleszületik egy világba. A kis településébe, a szobájába, az életébe. Ha csak a szobánkban töltenénk az életünket, akkor tudnánk annak minden szegletét, minden olyan sarkot, amire vigyázni kell, nehogy éppen belerúgjunk az ágy szélébe, és aztán fájdalmunk legyen. Tudjuk azt a saját szobánkban, hol van az a pohár letéve, tudjuk azt, hogy hol van a kép, hogy le ne verjük, össze ne törjön.
A vakon született tudta, mi hol van a maga módján. Eligazodott benne. Megszólják őt a többiek: miért született vakon? Vagy ő vétkezett? Vagy ha ő nem vétkezett, mert hát így született, de ki tudja, még az anyja mélyében is követhet el az ember bűnt - tartották akkor.
Tudjuk, hogy ez nem így van.
Ha ő nem vétkezett, akkor a szülei vétkeztek. Van oka annak, hogy ő vakon született, mondják a körülötte állók. Nem elég ennek az embernek a maga baja. Nem elég a szüleinek a maga baja, hogy egy olyan gyermeket kell fölnevelni, aki nem látja a napfényt, akit meg kell tanítani más módon eligazodni a világban, és még bűnösnek is tartják. Jézus pedig azt mondja neki, miután sarat készít: „Menj, mosd le a tóban.” Magam előtt látom ezt az embert, aki lemegy a tóhoz, amelynek útját ismeri, lemossa a sarat a szeméről, látni kezd, és nem tudja, hogy találjon vissza. Mert vakon tudta az utat, de látva nem ismeri azt. Szinte magam előtt látom, hogy valakire támaszkodik, karon fogják és azt mondják, hogy jó, hogy most már látsz, de hát azért visszatámogatunk, és most már ne színlej tovább, mert hogyha most látsz, akkor biztos előtte is láttál. Nem hiszik el neki ezt a csodát.
Jó a maga teljességében olvasni az evangélium üzenetét, mert egy teljes per az, ami kibontakozódik előttünk. Bevádolják, elismételtetik vele újra és újra: „Mondd el, ki tette ezt, miért tette, hogyan történt. És mivel bűnösnek tartunk, akkor inkább idehívjuk a szüleidet, és akkor mondják el ők.”
Ők pedig nem akarják, hogy újra kitaszítsák őket a zsinogógákból, mert bűnösnek tartanák őket, hogyha Krisztust megvallanák. Megvan a maga kora, inkább nyilatkozzon ő, mondják saját fiúkról.
Többféle vakság van itt.
Van a vakon született vaksága, amely megkapja a Krisztusi fényt, a világosságot, de a világban eligazodni még nem tud. Aztán ott van a farizeusok vaksága, akik bár látnak, de lelki szemükkel nem látják meg Krisztust. Képtelenek arra, hogy hitben felismerjék őt. Aztán ott van a vakon született, aki már látásra jutott, de a hit látását még nem kapta meg.
És így újra Jézus elé áll, aki pedig megkérdezi tőle: „Hiszel-e az ember fiában?”
Ő pedig így válaszol: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”
És Jézus azt mondja neki: „Látod őt.”
És ebben a pillanatban, az evangéliumban a vakon született már nem csupán csak a külső fényt veszi észre, hanem megnyílik a lelke látása.
„Látod őt.”
Ő pedig megvallja: „Hiszek, Uram!” - és leborul előtte. A többiek pedig sötétben maradnak. Kedves testvérek, mi mindannyian a hitbeli látásra lettünk meghívva.
Arra, hogy ne csak észrevegyük a világnak a különböző élethelyzeteit, örömeit és fájdalmait, hanem hogy tudjunk azokra krisztusi tekintettel rátekinteni és észrevenni benne az Isten művét, az Isten mozzanatát, meg azokat a pillanatokat, azokat a dolgokat, amelyek el tudnak bennünket vezetni az örök életre. Amelyek eszközök lehetnek arra, hogy hitben látni tudjunk.
Azt szokták mondani, ha nem tudod megváltoztatni a körülötted lévő dolgokat, akkor kezdjen rám máshogy tekinteni. Krisztusi tekintettel. Ez a mai evangélium üzenete és valahol ez a nagyböjt üzenete, ez a keresztény élet üzenete. Hogy mi, bár a világ gyermekei vagyunk, de nem e világért élünk. Hogy bár ebbe a világba születtünk, de nem akarunk örökre itt ragadni. És látjuk Krisztust, aki hív bennünket, és aki megadja azokat az eszközöket, amelyeket használva sokkal tökéletesebb boldogságunk lehet, és sokkal jobban el tudunk jutni oda, ahová Krisztus meghívott bennünket az ő eszközeit használva. Sőt, úgy élve, hogy már itt a Földön azt a más világot közvetítjük embertársainknak, amire meghívást kaptunk.
Kezdjünk el hittel fordulni Krisztus felé, hogy részünk legyen az örök élet, és hogy helyesen tudjuk megünnepelni a most közeledő húsvét ünnepét is! Ámen.
P. Vitális Gábor SDB, tartományfőnök
Elhangzott Nyergesújfalun 2026. március 14-én, nagyböjt 4. vasárnapjának előestéjén
Szaléziak.HU
