Főoldal / Szalézi világ / Róma - Don Bosco és a könnyek oltára: mise, küldetés és beteljesülés
Róma - Don Bosco és a könnyek oltára: mise, küldetés és beteljesülés
2025-05-16 Péntek | #Szalézi világ
1887. május 16-án, pontosan 138 évvel ezelőtt Don Giovanni Bosco, immár fáradtan és fizikailag legyengülve, bemutatta első és egyetlen miséjét a római Castro Pretorióban levő Jézus Szentséges Szíve templomban, a Segítő Szűz Máriának szentelt oltárnál. Egy mélyen szimbolikus esemény volt ez: az ezernyi akadály és fájdalom közepette épült templom utolsó apostoli munkájának érett gyümölcse. És ott, az oltár előtt, egy egész élet értelme tárult fel előtte: a híres kilencéves kori álom teljes világosságában megjelent előtte, nemcsak prófétai, hanem beteljesedett álomként is feltárulva. „A maga idejében mindent megértesz” – mondta a látomás. Az idő, nyilvánvalóan eljött.
A Segítő Szűz Mária oltár
Az oltárt Torlonia herceg, Róma akkori polgármestere ajándékozta, aki a Via Nomentanán lévő villájából szállíttatta át. Impozáns, mégis harmonikus, két korinthoszi fejezetű márványoszloppal rendelkezik, amelyeket egy törött timpanon koronáz meg. Középen a Segítő Szűz monogramja látható. A festmény Giuseppe Rollini alkotása, 1887-es keltezéssel és szignóval a jobb alsó sarkában. A művész pontos utasításokat kapott Don Boscótól: Máriát meg kellett koronázni, jobb kezében jogart, bal kezében pedig a szintén megkoronázott Kisjézust kellett tartania.
A királyi hatalom és a védelem képe, mint amilyet Don Bosco lelki gyermekeire akart bízni. És amely több mint egy évszázad után is védi azok álmait és erőfeszítéseit, akik a nyomdokaiba lépnek.
Az 1887. május 16-i mise
Szívszorító mise volt. Az Életrajzi emlékiratok elmondja, hogy Don Bosco több mint 15-ször szakította meg a szentmisét, mert könnyek gyötörték. A hűséges Don Carlo Viglietti segítette őt. Az oltár, amelyet ma a szalézi hagyományban „könnyek oltárának” neveznek, így vált az ifjúság szentje utolsó nagy lelki megvilágosodásának csendes színterévé.
A templomot 1887. május 14-én szentelték fel, és mindössze két nappal később Don Bosco ott celebrálta azt az emlékezetes misét. A könnyei meghatották a jelenlévőket, akik csendben és imádkozva csatlakoztak hozzá. Egy idős pap szíve volt ez, aki miután teljesen Istennek és a fiataloknak szentelte életét, ott állt Mária oltáránál, hogy mindent visszaadjon Jézus Szívének.
Egy megbízatás, amelyet ma ismét megújítottak
Ennek az eseménynek az évfordulóján a Szalézi Család ideális esetben visszatér ehhez az oltárhoz, hogy újra felfedezze azt a forrást, amelyből munkája fakadt: a rendíthetetlen hitet az isteni gondviselésben. Egy abszolút, szinte makacs bizalom egy olyan Istenben, aki akkor is gondoskodik rólunk, amikor úgy tűnik, minden ellene dolgozik.
És ezt szimbolikusan és gyakorlatilag is teszi: nem véletlen, hogy ma kora reggel, 7.30-kor Don Bosco tizenegyedik utóda, Don Fabio Attard, az Egyetemes Tanács minden tagjával együtt – akik Rómában gyűltek össze első plenáris ülésük megkezdésére – misét celebrált éppen ennél az oltárnál, a plébániáról és a központ közösségéből származó többi szalézi jelenlétében: ez egy gesztus volt, hogy az Eucharisztia által megújítsák az Isten akaratára és Édesanyja közbenjárására való ráhagyatkozást, így rábízva a szalézi küldetés egészét, a jelenben és a jövőben is.
A mise értéke, az élet beteljesedése
Ha a Szalézi Család világszerte ma is ünnepli ezt az évfordulót, ami nem egy kivételes eseményhez kapcsolódik – nem egy alapításhoz, nem egy nagy projekthez, hanem egy egyszerű miséhez, egy pap mindennapi tevékenységéhez –, az mindannak köszönhető, ami mögötte állt.
Egy egész élet, amelyet rászoruló fiatalokért áldozott fel, gyakran anélkül, hogy az emberek, köztük sok más pap is megértette volna, majd a Szent Szív templomának építése: egy olyan projekt, amelyet XIII. Leó közvetlenül Don Boscóra bízott, a gazdasági nehézségek, a földdel kapcsolatos technikai bonyodalmak, az egyházellenes hatóságokkal fennálló feszültségek és a korábbi megállapodások ellenére. Emberileg nézve egy olyan mű, ami bárkit elkedvetlenített volna. De nem Don Boscót.
Jézus Szívét, a Segítő Szűz Mária diszkrét, de állandó jelenlétét Don Bosco mindennap magáévá tette a kicsik nevelésében, fiai lelki vezetésében, egy maradandó mű megalapozásában.
A május 16-i mise volt az ő legmélyebb „ámen”-je, az utolsó „fiat”-ja.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
