Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 23. vasárnap – Veni Sancte…
Veni Sancte Spiritus! Jöjj el, Szentlélek Úristen! Miről szól e tanévnyitó mise? Akaratom ellenére, de azért bemutattam nektek a mise elején.
Mert aki rutinosabb vagy jobban figyel – s erről a gyerekeket kérdezném főleg –, azok biztos észrevették, hogy valami változás van rajtam a mise elejéhez képest. Sikerült ezt követni? Mi történt? És látszik? Hát mi? Miben hibáztam a mise elején? Rossz miseruhát választottam ki. Én magamnak választottam, és az volt bennem, hogy ünnep van, meleg van, könnyű legyen, egyszerű, jó, és az ünnepi az fehér. És fehéret vettem elő... Nagyon szép egyébként, Ferenc pápával az ünnepi misén használt miseruhám. Aztán a többiek ram néztek, hogy itt valami nem stimmel. Hát évközi vasárnap van! Azért látom rajtatok, hogy nem nagyon veszitek ezt észre, de elgondolkodtam, hogy mit csináljak. Nem egy nagy hiba ez, de gondoltam, hogy itt a lehetőség, hogy bemutassam a prédikációt a saját hibámon: hibáztam, ki lehet javítani.
Az egész tanév erről szól. Ezt tanítja nekünk, ha jól állunk hozzá, ti gyerekek, a szüleitek meg a tanárok. A legtöbbet abból tanulunk, hogyha hibázunk. Valami nem sikerül. „Non casca il mondo” – egyetlen mondat olaszul, amit megidézhetünk a Don Bosco nyelvén: nem dől össze a világ! Nincs katasztrófa, nincs baj, mert ki lehet javítani!
Ami benne nagyon fontos, ahogy adott esetben én is ezt kértem, ugye: segítséget lehet kérni! Nagyon sokszor az a nagy hibája a felnőtteknek is, hogy azt hisszük, hogyha valami rossz, akkor végzetes minden és pusztulás, és ha még próbálkozunk is javítani, akkor meg nincs bátorságunk, vagy nem tudjuk, hogy kéne segítséget kérni.
Próbáljuk meg ebben a tanévben ezt megtanulni!
Persze, akarjunk jól tenni mindent, de ha hibáztunk, nem dőlt össze a világ, ki lehet javítani, s a javításhoz segítséget lehet kérni. S elsősorban az odafenn valókat keressétek! Segítséget kérni a Jóistentől. Veni Sancte Spiritus, most jöjj el, Szentlélek Úristen, erősíts meg minket, vezess minket, bátoríts minket, ihless meg minket!
Segítséget kérni Jézustól, aki a Megváltó. Föltekintve rá a keresztre, sokszor ott van előttünk, hordjuk, rajzoljuk... Jézus, légy velünk! Segíts! És megtanuljuk ezt!
Figyeltem a tanévben, nagyon sok tanszer is elkísér benneteket. Néztem, itt némelyik táska lehet, hogy olyan nehéz volt. Mit tanulhatunk a tanszerektől? Erről majd a mise után kap minden diák – első osztálytól az érettségizőig, aki jelen van – egy kis papírt, ami összefoglalja és segít, hogy ezt a „mit” amit most néhány vázlatpontban elmondok, ezt magatokkal tudjátok vinni, gondolni a tanév folyamán. Úgyhogy a hittanórákon is visszatérünk rá egy picit.
Mire tanítanak minket a tanszerek? Mit, milyen jót, erényt, jó gyakorlatot, jó szokást segíthetnek bennünk?
Hát a legfontosabb tanszeretek az iskolatáska. Az iskolatáska, amelyet minden reggel fel kell venni. Valamikor ezt vidáman tesszük, de valamikor nagyon nehéz: sötét van, hideg van, fúj a szél, esik az eső, két dolgozatot írunk... egy barát sem volt olyan kedves velem, vagy a barátommal összevesztünk. Jaj, igazából nincs kedvem menni az iskolába! Jaj, de nehéz! Az iskolatáskát mégis fel kell venni, el kell indulni.
Ez a kötelességről szól.
Don Bosco atyánk azt mondta, hogy a szentté válásnak a legfőbb eszköze a kötelesség teljesítése. Mit jelent a kötelesség? Itt és most azt teszem, ami itt és most a dolgom. Ha tanulnom kell, tanulok, ha imádság ideje van, imádkozom, ha játék, sport ideje van, akkor mozgok, sportolok, ha közösség, a barátság, a család ideje van, akkor a családdal vagyok, a baráttal vagyok, ha munka ideje van, dolgozom. Mindent a maga idejében, mindent a maga eszközeivel, mindent a maga módján. Sok felnőtt ezt is összekeveri. Nem dolgozik, amikor dolgozni kéne, azért nem marad ideje a családra, mikor velük kéne lenni. Imádságra meg nem gondol, csak amikor baj van.
Kötelességteljesítés – az nem csak egy robot, hanem az az, hogy mindent a maga idejében meg tudok tenni. Fölveszitek minden reggel ezt az iskolatáskát, s ha nagyon nehéz valamiért, valamiért nincs kedved, nem vagy jól, egész nap bántottak az iskolában, vagy nagyon nehéz nap vár rád, dolgozatok, felelés... jusson eszedbe, hogy Jézus is vállára vette a keresztet! És hát hála Istennek neked azért meghalni nem kell az iskolában, de Jézussal együtt járok azon az úton, ami most nehéz. És ahogy ő hordta a keresztet, és felemelkedve újra indult, akkor most ezt én is meg tudom tenni. És így veszed fel az iskolatáskát, akár egy imádsággal, egy fohásszal: Segíts, Uram, vinni ezt a napot, és segíts, Uram, vinni a napnak a terheit!
Kedves szülők, nektek had mondjak egy apróságot... Olyan közel vagy, segítesz nekem? Amikor én fiatalabb voltam, édesapám mindig úgy engedett el otthonról, hogy megkérdezte a bérletemet és a zsebkendőmet, hogy van-e nálam. Ez két rutinkérdés volt. Majd oda kellett hozzá lépnem, és kaptam egy áldást tőle. Nem kezet fogtunk, nem pacsiztunk. Még egyszer egy kis keresztet rajzolt a homlokomra, és így indultam el otthonról.
Kedves szülők, nagyszülők, meg lehet ezt ma is tenni. Szerintem egy nagyon szép dolog, és édesapám halála után is jó szívvel, nagyon-nagyon hálásan gondolok erre vissza. Pici áldással elindulni otthonról, s úgy fölvenni ezt az iskolatáskát, úgy hordozni a terheket.
De menjünk tovább, annyi minden van még tanszernek.
Van könyv és füzet! Ugye, minden órára a könyv és füzet, az nagyon fontos. A könyv, azt nagy tudású emberek megírták, abból tudunk tanulni, legyen az a bölcsesség forrása. A tanév az erről szól, hogy de nem csak az értelemmel tudjuk azt a lapot nyitni, hanem a lelkünkkel, az egész mindenünkkel.
A füzet az egy nehéz dolog, sokan nem szeretnek írni, soknak nehezére esik, de tanít bennünket a rendszerességre. Fölírom, hányadik óra, fölírom a dátumot a margóra, én azt nagyon szerettem, ha tudtam visszakövetni. Tudok bele jegyzetelni, kiemelni a lényeget. A rendszeresség nagyon fontos az életünkben, s erre segít bennünket ez a két dolog.
Aztán ott van a tolltartónk teli írószerekkel. Mindegyik tanít valamire. Az egyik kedvencem a ceruza. Én nagyon szeretek ceruzával írni meg dolgozni a mai napig. Ha olvasok valamit, ceruzával jegyzetelek a könyvbe is. A ceruza az abban segít, hogy a mindennapok lépéseit tegyük előre. Ezek apró dolgok, ezek változtatható dolgok. A ceruza jele egy idő után el is halványul, de a mindennapoknak a jele, a mindennapok fontosságának a jele.
Aztán vannak a tolltartóban nagyon szép, színes ceruzák, amivel rajzolsz, amivel díszítesz. Az az örömnek a jele! Minden napnak megvan a maga öröme, tudjunk hálát adni a nap végén! Nagyon fontos, hogy vedd észre, hogy milyen színes az életünk! Hogy a Jóistennek mennyi szeretete van benne, mennyi gondoskodása van benne! Édesanyátok, édesapátok, testvéretek, szüleitek, nagyszüleitek által, meg a hitnek a megismerésén keresztül is nagyon fontos, hogy a hitünk is növekedjék! Ne csak a magyart, a matekot, az angolt, nem tudom mit, tanuljatok, hanem a hitünket is megismerjük, abban is elmélyedjünk.
És van egy nagyon fontos dolog, ami kulcsszereplő a tolltartóban. Kedves fiatalok, ki az, akinek a tolltartójában van radír? Radír. Hát használjátok!
Én nekem nagyon fontos, hogy legyen radír az íróasztalomon, a fiókomban, táskámban. Mert pontosan arról szóltam a kezdetén, és ami az életnek a mottója lehet: ki lehet javítani! Hibáztunk, de szépen kiradírozom, óvatosan, vigyázva. Nem tudom, van-e még olyan illatos radír, mint az én időmben is volt? Azt meg is lehetett szagolni, volt nagy radír, meg kis radír, meg mindenféle különleges feliratos... A radír egy nagyon fontos dolog: a hibát ki lehet javítani! Valamit elrontottál, ki lehet javítani! Ez az évnek legyen egy kulcsüzenete, hogy nem félünk attól, hogy hibázunk, nem félünk attól, hogy segítséget kérünk, nem félünk attól, hogy valamit kijavítsunk, jobbá tegyünk.
Még sok minden van még a tanszerek között, vonalzótól kezdve rengeteg fontos tárgyat, emeljük ki közülük a tollat! Mert a toll az, amivel ha írunk, az maradandó. Azt a radírral nem lehet kiradírozni, átsatírozni meg nagyon csúnya, meg összemaszatolni. A toll legyen az életben a felelősségnek a jele! Amit leírtál, az ott marad, amit kimondtál, az ott marad. Ha valami csúnyát mondtál a barátodnak, az ott marad az ő lelkében. Ha megbántottad a nagymamát, az ott marad az ő lelkében. A toll az meg a felelősség jele, hogy bizony a legjobb szándék mellett is lehet igyekezni, lehet javítani, de oda kell figyelnem, nem lehetek felelőtlen a dolgaimmal.
Rengeteg dolog van még a tanszerként, a vonalzótól kezdve sok minden. Nálunk egyszer 5. osztályban voltam, és megkértem a gyerekeket, hogy mutassák meg, hogy mi mindent cipelnek az iskolába, mert nem értettem, hogy miért ilyen nehéz a táskájuk, mikor a könyvek nagy részét ott lehetett hagyni. Hát mindent hoztak! Volt, aki a ugrókötelet is hozott magával, és nem értettem, hogy ezt minek. Hát szorgalmasak és aranyosak, de fölösleges terhet nem kell cipelni! Kedves szülők, ebben nagyon sokat tudtok segíteni a gyerekeknek. Fölösleges terheket vegyünk le róluk! A fölösleges feszültséget, a fölösleges görcsöket! Az iskolának a közösségről, a barátságról, a fejlődésről, a jókedvről, az együttlétről, a növekedésről kell szólnia. És ez bizony sokszor rajtunk, felnőtteken múlik.
Emlékszem egy kedves emlékemre: édesapám nagyon szigorú volt, de jó pedagógiai érzékkel rendelkezett. Kaptam egy matek egyest. Nem volt szokásom, nem voltam rossz tanuló, így alakult. És bizony bennem volt a fura érzés, hogy jaj, mit fog most szólni, jaj, édesapám mit fog mondani, jaj, jaj, jaj... Elmondtam, nem szeretek sumákolni, elmondtam neki: matek egyes. Rám nézett édesapám, s megkérdezte tőlem: „Elmész most a biciklivel...?” Nagyon meglepődtem, és 10 másodperc múlva már a biciklin ültem kint az udvaron. És nem arra emlékszem, hogy utána együtt gyakoroltunk, vagy megbüntetett valamivel, meg számon kért valamit, vagy nem tudom... Ez homályos, de arra, amikor tudott nagyvonalú lenni, mikor érezte, hogy más kell most ennek a gyereknek, erre emlékszem. Ez növekedést adott nekem, ez bizalmat jelentett, ez erőforrást jelentett.
Nagyon fontos, hogy vegyük le a gyerekekről a fölösleges terheket, amiket néha ők maguk tesznek magukra! Mert annyira bizonyítani akarnak, annyira azt hiszik, hogy el kell rejtsék a hibáikat. A Jóisten sem azért szeret minket, mert szépek vagyunk, okosak vagyunk, mert jók vagyunk, hanem azért, mert vagyunk és szeret minket. A szeretet ad életet! És kedves szülők, nagyszülők, tanárok, akik tanítunk, mi ezt tehetjük: a szeretettel ebben a tanévben életet adni a gyerekeknek. Legyen ez a legfontosabb a számunkra, törekedjünk erre, hogy ez megtörténhessen!
Veni Sancte Spiritus, jöjj el Szentlélek Úristen, és vezess és erősíts ebben mindnyájunkat!
P. Ábrahám Béla SDB
Elhangzott Nyergesújfalun, 2026. szeptember 6-án.
Szaléziak.HU
