Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap - Versengés nélkül
Szalézi szavak - Évközi 25. vasárnap - Versengés nélkül
2021-09-16 Csütörtök | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Azt tapasztaljuk, hogy a világban, szinte az élet minden területén a versengés uralkodik. Legszembetűnőbben a politikában, a gazdasági életben, sőt, már a sportban is. A versengés nem ugyanaz, mint a verseny. Ugyanis a versengők arra törekszenek, hogy felülkerekedjenek ellenfeleiken, hogy lenyomják, kiszorítsák őket.
Akik versenyeznek egymással, azok többet, szebbet, értékesebbet akarnak fölmutatni. - A jó versenyszellem mindig nagy hajtőerő a műveltségi vetélkedőkben, a tanulmányi versenyekben, művészeti (főleg zenei) versenyekben is. Így többször volt már hazánkban is karmesterverseny, vagy egyéb hangszeres versenyek, s ugyanez érvényes a verseny-sportolókra is. Gondoljunk csak a most lezajlott olimpiai játékokra! Az olimpiai eszme az utóbbi másfél század egyik legnemesebb és sokakat megmozgató eszméje. A korábbi elmúlt évtizedekben megtapasztalhattuk azonban, hogy az olimpiai játékokon is politikai versengés jutott indokolatlan szerephez. Az is észrevehető, hogy mennyire átszövi a játékokat az üzleti szellem. Az egyre látványosabb eredmények hajszolása pedig magával hozza a különböző teljesítménynövelő doppingszerek használatát, vagy legalábbis annak kísértését. S ez lejáratja a nemes sportverseny becsületét.
A versengés ádáz harca jellemzi ma a közéletet: hogyan lehet másokon felülkerekedni, bármilyen eszközzel lehetetlenné tenni, a másik oldalon állókat. Ez a szembenállás létrejöhet kisebb közösségekben sőt még a családban is.
Jézus a leghatározottabban tiltakozik mindenfajta versengés ellen. A mai evangéliumi szakasz szemléletesen érzékelteti ezt a Jézusi szándékot. - Jézus csendesen kijelenti, kinyilatkoztatja tanítványainak, a legszűkebb körnek, hogy tudja, milyen sors vár rá: ellenségeivel szemben harc nélkül kerül alulra, és nem is akar emberileg „felülkerekedni”. Hagyja, hogy megalázzák, és megöljék. Mi szívesebben vennénk, ha Jézus harcba szállna ellenségeivel, hogy legalább szurkolhatnánk neki. De nem tudunk, mert egyszerűen nincs ilyen értelemben vett harc. Jézus ugyanis nem állt le emberekkel harcolni. - S itt vessünk egy pillantást önmagunkba: mi örökké és folyamatosan viaskodunk és viszálykodunk egymással. Állandóan és folyamatosan a magunk „igazságát” keressük, hajtogatjuk szomszéddal, rokonnal vagy akár testvérrel szemben is. Erre utal a Szentleckében Jakab apostol: „Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek?” - S ezt keresztényeknek és nem pogányoknak írja! „a felülről származó bölcsesség békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el.” Ez lenne a mi eszményünk is. - Ezzel szemben: mi más lenne a hajtóereje az un. Nemzetiségi kérdéseknek, a kisebbségek körüli viszályoknak, mint a többség győzelme, győzni akarása – minden áron – a kisebbség fölött. Ezt látjuk a körülöttünk élő országokban a nemzeti kisebbségek életében: a többség gyakran nem viseli el még a kisebbség saját nyelvének használatát sem, vagy legalábbis korlátozni akarja, s ezzel a békétlenség és a viszály magját veti el.
Ez a módszer nem Jézus eszköztárából való. - Egyébként Jézus még feltámadásáról sem úgy beszél, mint az ellenségei fölötti győzelemről. Az ő harca és győzelme más mélységekben zajlott, más porondon, más ellenféllel: egyedül a sátánnal szemben, mégpedig szenvedésén és kereszthalálán át. - A tanítványok éppen ekkor, amikor Jézus erről beszél, tanakodnak, vitatkoznak arról, hogy ki a nagyobb köztük. Ez a versengés szellemének tipikus példája. Jézus magatartása és pedagógiája ebben a helyzetben csodálni való: nem szidja össze a tanítványokat, hanem kimond egy mondatot, amely szíven találja a Tizenkettőt: „Aki első akar lenni, legyen a legutolsó és mindenkinek a szolgája.” Ennek illusztrálására egy gyermeket állít eléjük. A gyermek gyönge, fizikailag mindenképpen, még akkor is, ha naiv vagy éppen kihívó, sőt szemtelen hangnemével, érvelésével sarokba szorítja az apját, anyát, tanítóját. - Jézust meg lehetett ölni, a gyermeket meg lehet verni, nagy hanggal le lehet torkollni. A nemzeti kisebbségeket meg lehet félemlíteni, vagy adott esetben lőni is lehet.
A vallásos embert, mint gyengébbet nálunk még ma is nevetségessé lehet tenni, vagy megvetést kiváltani vele szemben. Az Egyházat a tömegtájékoztatás hatalmasságai az un. Demokráciában is képesek túlharsogni, ellene hangulatot kelteni. Ezek miatt dohoghatunk, akár föl is háborodhatunk. De ismétlem: ezekkel szemben Jézus eszköztárában – hála Istennek – nincsenek azonos hatásrendű lehetőségek. Jézus nem is akarta, hogy legyenek.
Végső soron persze a jó és a rossz mindvégig = a világ végéig tartó küzdelméről van szó. És Isten, a legfőbb jó, Jézus emberi gyöngeségben jelent meg köztünk. Tervéből eleve kizárt minden versengést és főképp minden evilági harcot. Mert Isten soha és senkivel szemben NEM VETÉLYTÁRS, hanem FÖLTÉTLEN ÚR, még az emberi gyengeségben is. Jézusban, az Egyházban, a gyermekben, a mindenféle kisebbségben. Ebben az önvédelmi harcban Jézus nem birkatürelmet kíván tőlünk, hanem hogy szívósan és kitartóan, és főleg erőszak nélkül képviseljük a jót, az igazat, a nemeset, a szépet, végső soron az Isten szentségét. Mindenfajta versengés nélkül. Ez az Isten ereje, ez az a „nyugodt erő”, amely Szent Pál szerint a gyöngeségben lesz teljessé” (2Kor 12,9).
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
