Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Krisztus király vasárnapja 2025
Nem oly régi hagyomány az Egyházban, hogy az egyházi liturgus esztendő évközi vasárnapjainak sorát és az év végét Krisztus, a világmindenség királyának köszöntésével zárjuk. Ez a liturgus év utolsó vasárnapja, hogy aztán jövő héttől elkezdődjön az új év az adventi időszakkal.
Ez egy elég új gondolat, mondhatnánk 19. századi, az Egyházban egyáltalán nem tűnik réginek. Ugyanakkor az, hogy Krisztus a mindenség királya, az egy nagyon ősi, hiszen láthatjuk akár a nagyon-nagyon régi IV.-V. századból is föntmaradt csodálatos mozaikokat, ahol Jézus Krisztust mint Pantokrátort, mint az ítélet nagyurát, mint királyt ábrázolják, általában az ítélet könyvével és áldásra emelt kézzel. Vagy látjuk azt is, hogy a gótikában, és előtte talán már a román korban is, nagyon sokszor ábrázolták úgy Krisztust a kereszten, hogy nem szenved, hanem uralkodik, mintegy a kereszten ülve, és talán egy-két alkalommal még úgy is, hogy nem töviskorona van a fején, hanem valamiféle valós, az adott korban megszokott királyi korona.
Krisztus uralkodik.
Ez egy nagyon régi, egyértelmű hite a mi keresztény-katolikus közösségünknek, és ezt maga Jézus is elmondja, és azt is jól tudjuk, hogy ez más, mint a világi uralom. Más a célja, az alapítása, a rendje, minden más benne. Mert amikor azt mondjuk, hogy Isten országa és Isten uralma, akkor nem valamilyen alávetettségről beszélünk, hogy mi ennek alá vagyunk vetve, hanem az Isten országa és Isten uralma egyfajta védettséget, de még inkább egyfajta felemeltetést jelent a mi számunkra. Krisztus uralkodása ugyanis az az uralkodás, amely magához emel, magához ölel bennünket.
Emlékszem, fiatal ministrás voltam a pesti templomunkban, amikor a káplán atya nagyon sok szeretettel sokszor úgy imádkozta a szentmise imádságát, hogy nem azt mondta, hogy aki él és uralkodik mindörökkön örökké, hanem úgy fogalmazta meg ezt a könyörgési záradékot, ami ugye rendszeresen visszatér a liturgiába, hogy aki él és szeret mindörökkön örökké. Ez fiatalon nagyon tetszett. Aztán, amikor elmentem a szemináriumba és egy kicsit mélyébben tanultam a teológiát, akkor rájöttem, hogy lehet, hogy szép, de nem helyes. Mert elvesz annak az erejéből, hogy mit jelent Krisztus királysága.
Mert nekünk tudnunk kell, hogy amikor azt mondjuk Krisztusról, hogy „aki él és uralkodik”, akkor az milyen jellegű uralom. Mit jelent a mi számunkra, milyen kapcsolatot, milyen lehetőséget. Hogy az nem félelmetes, hanem ajándék. Hogy az nem valamilyen dolog, amitől próbálunk elbújni, hanem amihez pont, hogy oda kéne minél erősebben kapcsolódnunk. Mert nem lesújt ez az uralom, hanem felemel bennünket. Az életünknek értelmet és reményt ad. Krisztus uralkodása ugyanis azt jelenti, hogy nincs más erő, nincs más Isten, ahogy ma egy ifjúsági ének is mondja, nincs más, aki előtt az embert térdet hajtana. Nincs más, aki az egyetlen valós, igazi hatalmat jelentené. És éppen ezért, ha Krisztus előtt és csak előtte hajtunk érdet, és csak Őt imádjuk, és csak Ő a király, ez azt jelenti, hogy semmi más olyan hatalom nincsen, amely maga alá gyúrná, vagy legyőzné, vagy meghamisítaná az embert. És ez a keresztény embernek nemcsak a méltósága, de a szabadsága is. Hogy csak Krisztus a király.
Ugyanakkor ez egy nagyon egyértelmű, erős elköteleződést vár tőlünk. Azt a fajta elköteleződést, amire Jézus itt sokadszorra tesz tanúságot a mai evangélium szavaival. Milyen elköteleződés ez, hogy csak Krisztus a király? Az, hogy akkor nincsenek evilági módon való játszmák. Nincs evilági módon való hatalom. Nem lehet ezzel kokettálni, nem lehet miközben Krisztussal vagyok szövetségben, a másik oldalon is kompromisszumokat kötni. Nagyon érdekes, hogyha összehasonlítjuk - és erről éppen a ma délelőtt Pizzaballa bíborosnak egy rövid elmérkedését olvastam, aki azt mondja a mai evangéliumi szakaszról, hogy ez párhuzamba állítható - Krisztus háromszorai megkísértésével. Ami Lukács evangéliumában úgy szerepel, hogy azt mondja Lukács, hogy elhagyja őt egy időre a kísértő, és most Jeruzsálemben, ott a keresztnél visszatér. Visszatér a gúnyolódók szavával, visszatér azokkal, akik azt mondják, hogy: „Na tessék, ha valódi hatalmad van, ha te vagy a Messias, akkor ne Isten szándéka szerint, ne az eddigi úton járva, hanem mutasd meg a hatalmadat, az erődet, bizonyítsd be, hogy te vagy az! Gondolkodj evilági módon!”
És ez a legfőbb, legaljasabb és legmegrázobb kísértés Krisztusnak és nekünk is. Ne Krisztusi módon gondolkodj! Járjál szépen templomba, mondd el az imádságaidat, de a gondolkodásod azt mi határozza meg?
És Krisztus itt újra ellentmond, mint a háromszori megkísértés során, annak, hogy ne az Atya akaratát teljesítse, hogy ne az Atya akarata eredeti szándéka szerinti Megváltó legyen. Nem is válaszol ezekre a szavakra, mert nem lehet vele szóba állni, mert nem kell vele szóba állni, mert egyszerűen csak el kell tőle fordulni. Amikor azt mondja, hogy Krisztus a mi királyunk, akkor valóban Ő az, aki a szó, Ő az, aki az igazság, Ó az, aki az út, ami számunkra.
Vagy ezért úgy gondoljuk, hogy hát azért van egy kis mellékút is, mint az Andrássy útnak, nem csak a fő út van, hát van ott egy kis szologálati út is. Hogy nem csak az Ő igazsága, hát nem lehet ezt olyan... Ugye milyen érdekes, hogy egy papnak valaki azt mondja, hogy: „Atya, hát azért annyira én nem vagyok vallásos…”
Annyira?
Hát akkor mennyire?
Lehet, hogy nem annyira, csak egy kicsit? Vagy akkor mit jelent a vallásosság? Nem azt, hogy Krisztus uralkodik és Krisztus győz és ennek a győzlemnek vagyok én úgy mint az uralkodásnak a meghívottja és részese? Csak úgy félgőzzel, kicsit, látszatra, csak a közepes osztályzatra megyek?
Itt nincs ilyen. Ahogy Krisztus egyértelműen visszautasítja hallgatásával, szilárd hallgatásával, annak a csábítását, hogy ne az Atya akarata szerint járjon el, úgy neked és nekem sincs más útunk.
Ugyanakkor mennyire gyönyörű, hogy amikor a lator néven szólítja Jézust és egy hitvallással kimond egy legszentebb kérést, és elfordul feléje, akkor Jézus feléje fordul és a nagy ígéretet adja neki. Azt mondja: „Emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel!”
Van-e ennél szebb kérés? Van-e ennél mélyebb, őszintébb imádság? Akár mi számunkra? Nincs.
És Jézus ezzel a nagyon erős szóval válaszol: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel…” Mint ahogy azt mondja a példabeszédben, hogy az a vámos, aki hátul megáll, bűneit bánja, megalázkodik Isten előtt, az megigazultan ment haza, míg a dicsekvő farizeus nem, hogy ennél az embertnél be is mutatja, hogy aki alázattal, gyengeséggel Jézus Krisztus királyságát elismerve fordul feléje, az megdicsőülve megy haza, az részese lesz az országának. Mert ez a lator már bűnös volt, de bűnbánatot tart, és felismeri a legnagyobbat. Felismeri, hogy mit jelent Krisztus királysága és országa, és ezért ennek az országnak ő is részese lesz.
Krisztus király vasárnapja egy olyan aranyvíz a mi számunkra: Krisztussal vagy nélküle? Valóban vele, vagy csak azt gondolom?
Vizsgáljunk meg mi is mindannyian a lelkiismeretünket, a gondolkodásmódunkat, a vágyainkat, a reményeinket, hova tesszük az időnknek, az energiának, a pénzünknek, a mindennapjainknak a súlyát!
Valóban egy szívvel, egy lélekkel Krisztushoz tartozunk, az ő uralma alá? Ő az, aki vonz, és irányít, és vezet bennünket, és semmi más nincs, ami előtt meghódolunk, amivel kompromisszumot kötünk? Vagy bizony időnként mi gyenge módon elcsábulunk, letérünk arról a krisztusi útról, ami Ő maga, és akkor bűnbánattal vissza kell térnünk hozzá?
Krisztus királyságának megvallása megtisztít bennünket az igazságban és a szeretetben.
Ámen.
P. Ábrahám Béla SDB
Elhangzott Nyergesújfalun, 2025. november 23-án
Szaléziak.HU
