Főoldal / Szalézi világ / Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 1.
Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 1.
2025-10-01 Szerda | #Szalézi világ
Beléptünk október missziós hónapjába és nagy örömünkre szolgál, hogy ebben a hónapban (október 19-én) tanúi lehetünk Maria Troncatti szalézi misszionárius nővér szentté avatásának. Honlapunkon szeretnénk megosztani azt a 12 epizódra tagolt életrajzi anyagot, amelyet a Litván Szalézi Értesítő 2026-os naptára számára készített Alessandro Barelli szalézi atya ennek a nagyszerű misszionáriusnak a személyéről, aki mindannyiunk számára példakép lehet.
Gyermekkor - Egy hegyvidéki leány álma
Maria Troncatti 1883. február 16-án született Còrteno Golgiban, egy kis faluban, amely a Val Camonica hegyei között fekszik, Brescia tartományban (Olaszország). Egy nagy földműves család lánya, aki a vidéki élet lassú és fárasztó ritmusában nőtt fel. Napjait már kiskorától kezdve a földeken végzett munka, a családi ima és a fiatalabb testvérek segítése szakítja meg. Egy olyan környezetben, amely éppoly egyszerű, mint amilyen igényes, Maria korán megtanulja, hogy az élethez fel kell gyűrni az ingujjat, hinni kell és nem szabad panaszkodni. Egész életében gyakorlatias nő lesz és keményen dolgozik.
Édesapja, Giacomo, élénk, néha lobbanékony, de mindig nagylelkű természete miatt szeretettel "drága földrengésem"-nek nevezi. Édesanyja, egy kedves és fáradhatatlan asszony, olyan szilárd hitet ad át neki, mint a hegyek sziklái: szembenéz minden nehézséggel imával, türelemmel és szeretettel. Mária az ő térdén tanulja meg első imáit, és éppen a Gondviselésbe vetett bizalomnak ez a stílusa lesz az, amely egész életén át vezetni fogja.
Egy epizód mélyen meg fogja jelölni Mária gyermekkorát. Nyolcéves lehetett, amikor a többi pásztorgyerekkel játszott, miközben a barátai által meggyújtott kis tűz lángjai beborították a ruháját. A tűz megégette a harisnyáját és a kezét, élet és halál között hagyva őt. Egy arra járó férfinak sikerült eloltania a lángokat és megmenteni a lányt. Az égési sérülések súlyosak voltak, és valaki azt mondta, hogy soha többé nem lesz képes használni a kezét. De néhány órával később a keze olyan volt, mint új korában: sem az égés nyoma, sem heg nem látszott rajta. A lába azonban örökre sérült maradt. Mária ezt az eseményt az Úr különleges védelmeként értelmezte. Azok a meggyógyult kezek lettek később azok a kezek, amelyekkel több száz beteg embert gyógyított meg az Amazonas esőerdejében.
Egy másik napon, kicsit idősebb korában, miközben vizet vitt a hegyi kunyhóba, eltévedt a Col dAprica hirtelen ködébe. Az éjszakát egyedül töltötte a hideg, sötét hegyen. De amikor hajnalban újra rátaláltak, nyugodt volt: "Nem féltem. Vasárnap áldoztam, és az Úr megtartott. Elmondtam az imáimat, és megkértem az őrangyalt, hogy vigyázzon a kecskékre...". Ez az egyszerű, de mélységes hit megvilágította élete sötét éjszakáit is.
Maria még lányként sem volt egy elvont álmodozó. Szerette a cselekvést. Keményen dolgozott, fáradhatatlan, precíz, mindig készen állt a szolgálatra. És miközben művelte a földet és gondoskodott testvéreiről, csendben ápolta a szívében erősen lüktető vágyat: apáca és misszionárius lesz. Ezt az álmot a Bollettino Salesiano lapjai váltották ki belőle, amit a család postán kapott, és amelynek lapjain Don Bosco fiainak és lányainak távoli országokban töltött kalandjairól számoltak be. Maria meghatódva olvasta azokat a történeteket, amelyekben apácák és papok Latin-Amerika evangelizálására indultak. És szíve mélyén érezte: "Egy nap én is elmegyek".
Folytatjuk…
P. Alessandro Barelli SDB/Szaléziak.HU
