Főoldal / Szalézi világ / Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 2.
Szetté avatás előtt – Ismerjük meg Maria Troncatti szalézi nővért! – 2.
2025-10-02 Ma | #Szalézi világ
Ebbena hónapban (október 19-én) tanúi lehetünk Maria Troncatti szalézi misszionárius nővér szentté avatásának. Folytatjuk azt az életrajzi anyagot, amelyet a Litván Szalézi Értesítő 2026-os naptára számára készített Alessandro Barelli szalézi atya ennek a nagyszerű misszionáriusnak a személyéről, aki mindannyiunk számára példakép lehet.
Isten hívása
Mária szívében napról napra növekedett a vágy, hogy a Segítő Szűz Mária Leányaként Istennek szentelje magát. Ez egy tiszta, erős álom, amely azonban az érzelmek ellenállásába ütközik. Apja, Giacomo jó, de szigorú ember, nem tudja elképzelni, hogy lánya távol legyen, elkötelezze magát, „elveszítse” az otthoni életét. A plébános is, bár nagyra becsüli őt, óvatosságra inti. Így Maria vár. Az engedelmesség és érettség jeleként kivárja, hogy nagykorúvá váljon. Addig imádkozik, reménykedik, érik. Hívatását biztosan tudva, imádságban igyekszik minél tisztábban látni.
Eközben továbbra is olvassa a Bollettino Salesianót, hogy tájékozódjon a misszionáriusok életéről. Érzi, hogy ez az ő útja, hogy Isten teljes odaadásra hívja. De tudja azt is, hogy a válás fájdalmas lesz. Így 1905. október 15-én, amikor eljön a várva várt pillanat, a Troncatti-házban temetési hangulat uralkodik. Anyja könnyes szemmel, csendben átöleli. Apja, miközben megáldja, összeomlik: a földre rogy, elájul, elhatalmasodnak rajta az érzelmek. Maria ránéz, egy pillanatra megáll. Tudja, hogy ha most visszatér, nem lesz ereje újra elindulni. Megtörli a szemét, és továbbmegy, bár a szíve zakatol. „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám” – mondja az evangélium. És ő, mint Ábrahám, elhagyja földjét, hogy kövessen egy hangot, amelyről nem tudja, hová vezeti, de amely minden másnál erősebb.
Szeretne szalézi nővérként élni, Don Bosco és Mazzarello anya karizmája szerint, a legkisebbek szolgálatában, és úgy érzi, hogy erre különösen a missziós területeken van hivatása, ahol még nem terjedt el Krisztus evangéliuma. Ez egy hivatás a hivatáson belül, de egyelőre félretette, hogy folytassa fő hivatását, hogy a Segítő Szűz Mária Leánya, szalézi nővér legyen.
Szívében szeretettel és fájdalommal érkezett meg a Segítő Szűz Mária Leányainak anyaházába. Teljes szívvel és lélekkel vetette bele magát az új életbe, de a szüleitől való elszakadás örökre megjelölte. Soha nem felejtette el őket. Az egyik első levelében így ír: „Amikor rátok gondolok, sírok. Ha száz évig élnék, sem tudnálak benneteket elfelejteni. A szeretet mindig lángol a szívemben”.
Döntése végleges: soha többé nem tér haza. Amikor sok évvel később, már idős korában felajánlják neki, hogy visszatérhet Olaszországba, egyszerűen így válaszol: „Már mindent hátrahagytam. Nem térek vissza”. Hivatása radikális, feltételek nélkül, meggondolás nélkül. Teljességből és hűségből áll. Ő maga mondja ezt egyszerű, de határozott szavakkal: „Csak egyszer adjuk oda magunkat, és örökre”.
Ez az erő nem a büszkeségből fakad, hanem az imádságból. Maria minden nap táplálkozik az Eucharisztia, Isten Igéje és a Segítő Szűz Mária iránti odaadásból. És ha a nosztalgia felülemelkedik benne, azt áldozattá, imádsággá, nagyobb szeretetté alakítja. Nem tagadja meg a múltat: magával viszi, mint hivatásának gyökerét.
Folytatjuk…
P. Alessandro Barelli SDB/Szaléziak.HU
