2014-05-03, Szombat
A hátrányos helyzetűek és peremre szorultak hivatala az egyike az Olaszországi Szalézi Tartományok Konferenciájának számos irodája közül. Annak érdekében, hogy reményt adjanak a sok fiatalnak, akik kopogtatnak a szalézi házak..
2014-04-30, Szerda
Az újonnan megválasztott rendfőnök április 29-én látogatást tett a Genzano di Romában található Versiglia Szent Alajos nemzetközi formációs házban, ahol a többiek között a két magyar novícius, Kovács Sándor és Velkey István..
A „La Nueva España” című lap márciusban Angel Fernandez Artime szalézi rendfőnöknek ítélte „a hónap asztúriai embere” címet a spanyolországi Asztúria tartományban.
2014-04-28, Hétfő
Az óbudai szalézi rendházban a májusi ünnepek alatt három napra kínálnak szórakozást május 2. és 4. között a fiatal szent, Savio Domonkos emlékére, tiszteletére megrendezésre kerülő Savio Családi Napok keretében. A mottó:..
Idén május 10-11-én tartják meg a hagyományos májusi nagybúcsút Péliföldszentkereszten. Szűz Mária köszöntésével és a régi búcsúk hangulatát idéző vásári forgataggal, számos kulturális programmal várják a Nyiss Ránk..
2014-04-27, Vasárnap
2014. április 27-ére, az Isteni Irgalmasság vasárnapjára a „négy pápa” napjaként fog az utókor emlékezni. A kereszténység kétezer éves történetében egyedülálló esemény volt a mai: Ferenc pápa két elődét iktatta a szentek..
2014-04-25, Péntek
Vasárnap, április 27-én szentté avatják XXIII. János pápát. Angelo Giuseppe Roncalli Sotto il Montéban (Bergamo) született, 1881. november 25-én, 1958. október 28-án választották meg pápának és 1963. június 3-án halt meg. Úgy..
II. János Pál pápát vasárnap, április 27-én nyilvánítják szentté. Karol Wojtyla Wadowicében (Lengyelország) született 1920. május 18-án. 1978. október 16-án választották pápának és 2005. április 2-án halt meg.
2014-04-24, Csütörtök
Ferenc pápa április 23-án, Szent György emléknapján ünnepli névnapját. Az általános kihallgatáson a pápa köszönetet mondott a fiataloknak, időseknek, családoknak, közösségeknek, mozgalmaknak, akik szeretetüket és lelki..
Többnapos egyházi eseménysorozat készíti elő XXIII. János és II. János Pál néhai pápák április 27-i szentté avatását a Vatikánban és Rómában a hívők és a sajtó számára.
2014-04-22, Kedd
A Közép Afrikai Köztársaság fővárosa, Bangui Damala negyedében található Don Bosco Iskolaközpontban tizenötezer kitelepítettel együtt ünnepelték a húsvétot a szaléziak – erről tudósított a Vatican Insider riportere, Davide..
2014-04-20, Vasárnap
"Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! - ennél többet az egyház nem tud, nem akar és nem is szabad, hogy mondjon. Minden más ezt magyarázza, mi pedig csatlakozunk ehhez" - mondta Ábrahám Béla húsvét alakalmából..
2014-04-19, Szombat
Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.
Százötven nagyméretű csokoládétojást ajándékozott húsvét alkalmából a római Bambino Gesú Gyermekkórházban ápolt betegeknek Ferenc pápa nagypénteken.
2014-04-16, Szerda
Idén is kiemelkedő eredményt értek el a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai a Város- és faluvédők Országos Szövetsége által meghirdetett „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című..
Északkelet-India gazdag, mégis kevéssé feltárt biodiverzitásában egy új fossoriális nádisiklófajt fedeztek fel a Meghalaya..
A közel-keleti válság a libanoni tűzszünet ellenére tovább súlyosbodik. A dél-libanoni bombázások, az emelkedő árak és a munkahelyek..
A mediterrán, közép- és észak-európai országokban szolgáló, az utóbbi ötéves időszakban érkezett misszionáriusok találkozójára..
Ezen a héten az alsósokon volt a sor: ők is végigjárták az óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában a Via Lucis-t, vagyis..
Kérjük, hogy adójának civil szervezeteknek adható 1%-val támogassa a Don Bosco Szaléziak központi alapítványát. Segítsen nekünk, hogy..
Újabb programelemmel bővült a Jelenlétpontok szolgáltatásrendszere: A Don Bosco Szalézi Társasága az RRF-MMSZA-2.0.0.2-24 kódszámú,..
Április 26-án, a Hivatások 63. Világnapján az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) a Michele Gianola atya vezette Hivatáspasztoráció Országos..
Címkék