Don Bosco szemének története a szent egy meglepő és mélyen emberi tulajdonságát tárja fel. A számos, őt ábrázoló kép közül az 1886-ban, Genovában készült fénykép ragadja meg a leghűbben arckifejezését: ragyogó tekintet, amely képes magával ragadni és utalni atyai szívére, annak ellenére, hogy akkoriban jobb szeme már vak, bal pedig súlyosan legyengült. Don Bosco fiatal korától kezdve látásproblémákkal küzdött, amelyeket a zivatarokkal kapcsolatos események súlyosbítottak, fáradhatatlanul tanult és folyamatosan áldozatokat hozott. Ennek ellenére soha nem szűnt meg a fiataloknak és a rá bízott küldetésnek szentelni magát, türelemmel és hittel nézve szembe a fokozódó vaksággal is.
Mert szilárdan állt a földön, és tekintetét az égre szegezte.
A Don Boscóról készült összes fénykép közül van egy, amely – azok szerint, akik ismerték – a legjobban visszaadja valódi arckifejezését. Ez az a fénykép, amelyet Angelo Ferretto készített a genovai Gustavo Luzzati Intézetben 1886. március 16-án, amikor a 71 éves Don Bosco egy spanyolországi út során néhány napra megállt Sampierdarenában.
Ezt a fényképet később, 1888-ban Giuseppe Rollini festő retusálta a Don Bosco „Camerette”-jében őrzött híres olajportréhoz. Giovanni Crida is ezt a fényképet használta a Szentről készült ismert festményeihez.
A genovai portrén Don Bosco szeme különleges fénnyel ragyog, amely áthat és magával ragad, feltárva atyai szívét.
De ki gondolná? Amikor Don Bosco ehhez a fényképhez pózolt, a jobb szemére már vak volt, a bal szeme pedig fáradt és beteg.
Don Bosco látása
Don Bosco szeme már fiatal korától kezdve égett, mert sokáig volt ébren, valamint a folyamatos olvasás és írás miatt, amit gyertyafény vagy olajlámpa mellett végzett.
1840-ben, a chieri szemináriumban, miközben az ablaknál állva a viharos égboltot figyelte, villám csapott a mellvédbe, és néhány kilazult tégla a hasába fúródott, ami miatt eszméletlenül a földre zuhant. (MB I, 488)
Évekkel később, egy viharos éjszakán, miközben a Lanzo feletti Sant Ignazio-ban tartózkodott lelkigyakorlaton, a folyosó üvegajtaja, ahol tartózkodott, a vihar ereje alatt hatalmas robajjal kivágódott, és özönvízszerű eső közepette villám csapott le a lábához. Csodával határos módon sértetlen maradt; azonban gyakran visszatérő szembetegséget kapott, jobb szeme pedig mindig homályos maradt. (MB V, 513)
Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a villámlás megzavarta Don Bosco nyugalmát. Valdoccóban, 1861. május 15-én éjjel a villámlás ismét gondot okozott neki. Az eset után szemproblémái annyira súlyosbodtak, hogy jobb szemére teljesen megvakult, bal szeme pedig annyira legyengült, hogy a legrosszabbtól tartottak. Ezután előírták neki, hogy napnyugta után ne olvasson és ne írjon. (MB VI, 937kk)
Úgy tűnik, Don Bosco nem tartotta be az előírást, de kénytelen volt sötét szemüveget viselni („a kék szemüveget”, ahogy az Emlékiratok írja). Egy borgo san martinói voltnövendék, Carlo Rampini a „La Voce del Collegio” („La Voce del Collegio” XIII. évfolyam, 4. szám) című lapban Don Bosco egy nála tett látogatására emlékszik vissza, amely kitörölhetetlenül bevésődött az emlékezetébe. Azt mondja: „Amint kilépett az udvarra, azonnal mindenki körülvette, hogy megcsókolják a kezét és meghallgassák atyai tanácsait. Don Bosco pedig, aki mindig jóban volt kedves fiaival, szinte prófétai magatartást öltött, és felvette a szemüvegét, a lencsék alól fürkészve a szemünket, tréfásan azt mondta: – Ebben a pillanatban, kedves gyermekeim, nemcsak titeket látlak, hanem a gondolataitokat is.”
Szóval, Don Bosco, legalábbis egy bizonyos ideig…még napszemüveget is viselt!
Arra is kénytelen volt, hogy felmentést kérjen a breviárium imádkozása alól azokra az időszakokra, amikor nagy erőfeszítés nélkül nem tudott olvasni. Ő maga egyszer ezt mondta Boldog Filippo Rinaldi atyának, aki fiatal kispapként azt mondta neki, hogy szemészhez kell fordulnia:
– Látod, nekem is mindig gyenge volt a látásom, majd annyira meggyengült, hogy bizonyos időszakokban semmit sem tudok elolvasni, egyáltalán semmit, míg máskor több-kevesebb erőfeszítéssel olvasok és írok. (MB XIX, 400)
Rinaldi atya ekkor megértette, hogy vele is ugyanez fog történni. És így is lett, mert sokáig Rinaldi atya sem tudta elolvasni a breviáriumot, amit később minden erőfeszítés nélkül meg tudott tenni.
Don Bosco különböző leveleiből érdekes részletek derülnek ki látásának állapotáról. 1873. november 14-én Callori grófnőnek írt levelében így fogalmazott: „A szemészeti vizsgálatok eredményeként az a diagnózis született, hogy a jobb szemre kevés remény van; a bal szem állapotát az olvasás és írás mellőzésével meg lehet őrizni. Tehát egyek, igyak sokat, aludjak, sétáljak stb. stb. Így fogunk továbbmenni.” (E 1126) Ugyanennek a grófnőnek 1878. november 25-én ezt írta: „Itt általában mindannyian jól vagyunk. Csak a látásom romlik gyorsan. Isten így látja jónak, mert nem úgy használtam, ahogy kellett volna.” (E 1866)
1879-es franciaországi útján Don Bosco január 11-én Marseille-ből Rua atyának írt levelében tájékoztatta őt: „Általánosságban véve elég jó az egészségi állapotom. A bal szemem nem romlott; a jobb némileg javult. Jelenleg a Le Citoyen szavakat olvasom, ami két hónapja teljesen lehetetlen volt számomra.” (E 1891)
1880-as útján meglátogatta Saint-Cyr és Navarra házait, mielőtt visszatért Marseille-be. Ronchail atya kísérte el, akit később Cagliero atya váltott fel. Utóbbi úgy találta, hogy Don Boscónak „jó lábai vannak a járáshoz, de rossz a szeme a látáshoz”. Maga Don Bosco is megjegyezte abban az évben: „Ez igaz. Egy szemmel kevesebbet látok, mint kettővel. Remélem azonban, hogy az Úr megőrzi nekem ezt az egyet, mert különben már nem tudnék dolgozni. Ó! Az Úr biztosan talál majd módot, hogy helyrehozza a dolgokat!” (MB XIV, 51).
1880 után állapota jelentősen romlott, olyannyira, hogy 1884. október 14-én Don Bosco kénytelen volt engedélyt kérni a Szent Penitenciáriától, hogy ünnepnapokon a Boldogságos Szűz fogadalmi miséjét, hétköznapokon pedig a halottakért mondott misét celebrálhassa. Soha nem panaszkodott emiatt, és nem imádkozott a gyógyulásért sem. Gyermekei azonban imádkoztak, de az Úrnak megvoltak a maga útjai. És Don Bosco betegsége ellenére is hatalmas erőfeszítéssel gondoskodott mindenkiről és mindenről Isten dicsőségének és a lelkek javának előmozdítása érdekében, egészen haláláig.
Natale CERRATO, Don Bosco e il suo stile, 48 old.
donbosco.press/Szaléziak.HU
