1859 decemberében, a karácsonyi kilenced kezdetén Don Bosco rövid utasításokat és bizalomkeltő szavakat adott az oratórium fiataljainak, hogy jól felkészüljenek az ünnepre. Ezek egyszerű nyelven mondott szavak voltak, amelyeket az Eucharisztia táplált, képesek voltak megérinteni a szívet és irányítani a mindennapi életet. A tanulás, az őszinteség, a nyelvhasználat, az engedelmesség és a gyónás révén egységes nevelési út bontakozik ki, amelyben a jámborság minden kötelességet megvilágít. Ez a szeretetből született tanács, amelynek célja „jó keresztények és becsületes polgárok” nevelése, meglepően időszerű ma is.
1859 decembere volt. A karácsonyi kilenced kezdete előtt állt, és Don Bosco, mint mindig, most sem hagyta ki ezt az értékes lehetőséget, hogy megszerettesse fiataljaival a megtestesülés kimondhatatlan misztériumát. Azokban a napokban többször is beszélt: néha este sokáig kellett maradnia a gyóntatószékben; mégis soha nem mulasztotta el, hogy rövid, egyszerű és világos szavakat mondjon fiainak. Egy klerikus feljegyezte a főbb pontokat – beleértve az év végieket is –, és ajándékként továbbadta nekünk.
Az oldalak tetején egy vers állt az Énekek énekéből: „Sicut vitta coccinea labia tua… et eloquium tuum dulce” – „Ajkad olyan, mint a skarlátvörös fonal, és beszéded szép.” Ez egy módja volt annak, hogy kifejezze a Don Bosco ajkáról áradó szeretetet, amelyet minden reggel az Eucharisztia táplált, egy olyan kedvességet és kegyelmet, amelyet csak úgy lehet megmagyarázni, ha látjuk a szívekre gyakorolt hatásukat.
A kilenced kihirdetése és megszentelésének módja
Holnap kezdődik a szent karácsonyi kilenced. Azt mondják, hogy egy napon a Kisded Jézus egyik híve, miközben télen az erdőn utazott, olyasmit hallott, ami egy gyermek sírásához hasonlított. Bemerészkedve az erdőbe, oda, ahonnan a hangot hallotta, egy gyönyörű kisfiút látott, aki sírt. Együttérzéssel így szólt: – Szegény gyermekem, hogy lehet, hogy itt vagy, ilyen elhagyatva ebben a hóban? – A gyermek így válaszolt: – Jaj! Hogy ne sírnék, amikor mindenki elhagyott? Amikor senki sem sajnál engem? – Miután ezt mondta, eltűnt. Ekkor a jó utazó megértette, hogy a gyermek maga Jézus, aki az emberek hálátlanságát és hidegségét siratta. Azért meséltem el nektek ezt a történetet, hogy Jézusnak ne kelljen miattunk is panaszkodnia. Készüljünk tehát fel arra, hogy jól végezzük el ezt a kilencedet. Reggel, a mise idején lesz a próféciák éneklése, néhány szó prédikáció, majd az áldás. Két dolgot ajánlok nektek ezekben a napokban, hogy szent módon végezzétek el a kilencedet.
Először is: gyakran emlékezzetek a Kisded Jézusra, a szeretetére és azokra a bizonyítékokra, amelyeket adott nekünk, egészen addig, hogy meghalt értünk. Reggelente, azonnal felkelve a csengő szavára, érezve a hideget, gondoljatok Jézusra, aki remegett a szalmán. Napközben iránta érzett szeretetből tanuljatok jól, dolgozzatok jól, figyeljetek az iskolában, emlékezve arra, hogy Jézus is „gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben”. És mindenekelőtt legyetek éberek, hogy egy meggondolatlan cselekedettel vagy hibával ne okozzatok neki nemtetszést.
Másodszor: gyakran látogassátok meg. „Irigykedünk a betlehemi pásztorokra” – mondta. Rögtön születése után látták; megcsókolták a kezét; felajánlották neki ajándékaikat. „És mégis nincs mit irigyelnünk; ugyanaz a Jézus, akit az istállóban meglátogattak, itt van a tabernákulumban.” Csak egy dolog változik; ők a testi szemükkel látták; mi hittel látjuk őt. És semmi sem tetszik neki jobban, mint ha meglátogatják.
Hogyan lehet meglátogatni? Először is, gyakori áldozással. A kilenced alatt, az oratóriumban mindig nagy buzgalom uralkodott, és Don Bosco abban az évben is ezt remélte. Aztán napközben rövid látogatásokkal a templomban, akár csak egy percre is, egy egyszerű Dicsőség imát mondva: „Megértetted? Két dolgot: emlékezz rá gyakran, és közeledj hozzá áldozással és látogatással.”
Tanulni annyit tesz, mint jónak lenni
Don Bosco örömmel vette tudomásul, hogy a tanulmányi jegyek jók. „Ha jók a jegyek, az azt jelenti, hogy tanulsz; és ha tanulsz, az két dolgot jelent: dicsőséget szerzel magadnak, és jó fiú vagy.” Mosolyogva beszélt a díjakról is, nemcsak néhányukért, hanem mindazokért, akik megérdemelték volna. És elképzelte az év végi napot, amikor rokonok, plébánosok, polgármesterek és barátok vannak meghívva; micsoda elégedettség azoknak, akik igazán tanultak.
De még azoknak is, akik most végeztek, nagy jutalomban lesz részük, ha őszintén elmondhatják: „Megtettem, amit tudtam”, hogy a lelkiismeretük megvigasztalódjon, boldoggá tegyék szüleiket, és hasznos tudással gazdagítsák elméjüket. Majd hozzátette: „A tanulásra ösztönző fő eszköz a jámborság.” A jó jegyek tehát azt is jelezték, hogy a kilenced gyümölcsöt terem, és hogy a Kisjézus már meggyújtotta a jóság „tüzét” a szívükben. „Bátorság, ne egyetlen hét tüze legyen, hanem minden hét tüze.”
Arra buzdította azokat, akik már a csúcson voltak, hogy tartsanak ki; és azokat, akik már csak a hágó szintjén jártak, hogy legyenek bátrak. „Ha ez és ez a személy kiváló jegyeket kapott, miért ne érhetném el én is?” Emlékeztette őket arra a szerencsére, hogy megvannak a tanuláshoz szükséges eszközök. Sokan az ő korukban, vágytak rá, hogy tanuljanak, de nem volt meg a lehetőségük; sokan szerettek volna belépni a házba, de nem volt hely. „A Gondviselés kegyelmében részesültetek. Ha valaki, bár képes rá, a lustaságot választja, számot kell majd adnia Istennek az elvesztegetett időért!” Még egy perc sem értéktelen az Úr előtt.
Végül egy gyakorlati tanácsot adott: a jó tanuláshoz „magasról kell kezdeni”. Tanulás előtt áhítattal kell elmondani az Actionest, ahogyan Szent Alajos, Comollo és Savio Domonkos mondták.
Ne lopj!
Az a szokás, hogy minden este beadjuk a talált tárgyakat – még a legkisebbeket is –, nem utalt becstelenségre; Don Bosco mégis figyelmeztetni akarta a fiúkat, mert „az ördög ravasz”. Az bűn, hogy elvesszük ami a másé, „a legbecstelenebb”. Amikor valakit tolvajként ismernek, ez a név tapad hozzá, és mindenhová követi. De mindenekelőtt egy ige a Szentírásból ijesztő volt: „Fures regnum Dei non possidebunt” – a tolvajok nem birtokolhatják Isten országát.
Konkrét képet használt: „Tudod, mennyi fér egy szembe? Még egy szalmaszál sem. Nos, akkor más tulajdonából még egy szalmaszál sem juthat be a paradicsomba.” Még egy apróság is, ha igazságtalanul tartják meg, súlyos teher Isten előtt. És emlékeztetett az elvre: a bűn nem bocsáttatik meg, hacsak nem adják vissza, amit elloptak, amikor lehetséges; és ha ez nem lehetséges, legalább az igaz akarat szükséges a jóvátételhez. Arra is figyelmeztetett, hogy sok „apróság” együttvéve súlyos üggyé válik. Ma két fillér, holnap egy tárgy, aztán egy jegyzetfüzet… és rövid időn belül egy komoly beszámoló készül Isten ítélőszéke elé.
A következtetés világos volt: ne nyúlj semmihez, ami nem a tiéd; mások tulajdonát úgy kell kezelni, mint a tüzet. Ha észreveszel magad közelében valamit, ami nem a tiéd, bármilyen kicsi is legyen, hagyd ott, ahol van. Ha szükséged van valamire, egyszerűen kérd; a társaid nagylelkűek; és aztán ott vannak a feletteseid, akik gondoskodnak rólad.
Ne mondj durva szavakat
Don Bosco ezután a nyelvezetre tért át. Vannak, akik megsértődnek, ha megalázó címekkel szólítják őket; mégsem pirulnak, ha durva szavakkal, átkokkal és utcai modorral teszik magukat hasonlóvá, ami rossz benyomást kelt azokban, akik hallgatják. Pontosította, hogy ez nem a munkások megvetése, akik ugyanolyan emberek, mint mindenki más, és gyakran nincs műveltségük; inkább emlékeztető az Oratórium fiataljainak. „Több műveltségetek van, és magasabb rendű dolgokkal foglalkoztok; mutassátok meg ezt tetteitekkel és szavaitokkal.”
Valaki tiltakozhatott volna: „Nem bűn bizonyos szavakat mondani.” Don Bosco kérdéssel válaszolt: ha nem bűn egy szerény mesterséget művelni, akkor miért kerülné valaki azt a mesterséget? Nem minden illik, ami nem bűn: a műveltség számít, a botrány számít, a szülők öröme számít. Elmondta, hogy hallott bizonyos szavakat, amikor egy idegen arra járt, és ha egy fontos személyről lett volna szó, milyen képet alakított volna ki a fiatalokról?
Hogy kijavítsa magát, javasolt egy módszert: fogadd meg, hogy nem mondod ki ezeket a szavakat „szándékosan”; légyél éber azokban a pillanatokban, amikor könnyebben kicsúsznak a szádon; fogadd nyugodtan a segítők intelmeit; kérd meg társaidat, hogy jótékonysági cselekedetként mutassanak rá, amikor egy durva kifejezés kicsúszik a szádon: „Tedd a Kisjézus tiszteletére.”
Engedelmeskedj a gyóntatónak!
Ezután az engedelmességről beszélt, és aznap este egyetlen pontra korlátozta magát: a gyóntató iránti engedelmességre. Ha egy elöljáró az Úr nevében beszél, a gyóntató annál inkább cselekszik Isten helyett. Ezért szavait nagy tisztelettel kell fogadni.
Híres példát hozott fel. Szent Teréz, akit rendkívüli kegyelem övezett, gyóntatójától – aki a csalástól tartott – azt a parancsot kapta, hogy köpjön a jelenésekre. Amikor Jézus megjelent előtte, engedelmeskedett; és az Úr dicsérte ezt a cselekedetet, amely sértésnek tűnt, de valójában erény volt. „Ha jól gyónsz” – fejezte be –, „a gyóntatónak nem lesz könnyű hibázni; és még ha hibát is követne el valamit parancsolva, te soha nem fogsz hibázni, ha engedelmeskedsz.”
Azt tanácsolta, hogy ne hagyják a tanácsot a gyóntatószékben. Gondolkozz el rajta azonnal, határozd el, hogy a gyakorlatba is átülteted, nézd át az esti lelkiismeret-vizsgálaton, és újítsd meg az elhatározást. Még ha a templomba mész is, mondd Jézusnak: „Az irántad való szeretetből megteszem, amit a gyóntató mondott nekem.” „Ha ezt megteszed – biztosította –, nagyot fogsz fejlődni az erényekben.”
Őszinteség a gyónásban
Végül a fiataloknál a leggyakrabban előforduló ördögi „csapdáról” beszélt: a gyónás szégyenéről. Amikor a bűnre ösztönzi őket, eltávolítja a szégyent, és mindent jelentéktelennek tüntet fel; majd a gyónás pillanatában visszahozza azt felnagyítva, sugallva, hogy a gyóntató megdöbben és elveszíti tiszteletét. Így az ördög egyre mélyebbre rántja a lelkeket a gonoszságba.
Don Bosco megcáfolta ezt a hazugságot. A gyóntatót nem lepi meg a bűn, még annál sem, aki jónak tűnt; ismeri az emberi gyengeséget és együttérez. Ahogyan egy anya jobban szereti beteg gyermekét, úgy a gyóntató is örömet érez a lélek „feltámasztásában”. Sőt – mondta – a gyónás után gyakran már nem gondol rá; és még ha emlékezne is rá, lenne oka jobban szeretni és örülni, gondolva: „Ez a fiú visszatért Istenhez.” Két epizódot mesélt el Szalézi Szent Ferencről. Egy megvetéstől félő bűnbánónak a szent azt válaszolta, hogy egy jó gyónás után „fehérebbnek látta, mint a hó”; egy bűnbánónak, aki félt, hogy a múltja miatti elítélik, elmagyarázta, hogy Isten előtt a megbocsátott múlt „többé nem jelent semmit”; csak a megtérés ünneplése marad, amelyet az angyalok ünnepelnek.
És világos és atyai szavakkal zárta: ha valaki mindennek ellenére nem tud teljesen megnyílni, akkor a szentségtörés helyett inkább váltson gyóntatót, és menjen máshoz.
Javaslatok a karácsony ünnepköréhez
A karácsonyi ünnepkörre Don Bosco teljes örömöt kívánt. „Én a test örömére fogok gondolni, te pedig velem együtt a lélek örömére.” A megszülető Gyermek, aki minden évben újjá akar születni a szívünkben, különleges ajándékra vár. És felidézett egy igazságot, amely személyessé teszi a karácsonyt. Amit Jézus tett, azt mindenkiért tette, de mindegyikért egyenként is; sok egyházatya mondta, hogy akár egyetlen ember megmentéséért is megszületett és meghalt volna. Így mindenki azt mondhatja magának: „Ő értem született, értem szenvedett: milyen hálát adjak neki?”
Két konkrét ajándékot javasolt. Először is: egy jó gyónást és egy jó áldozást, azzal az ígérettel, hogy hűségesek leszünk hozzá. Másodszor: írjunk egy szép levelet a rokonoknak, ne ételt és ajándékokat kérjünk, hanem keresztény gyermekekként küldjünk jókívánságokat, biztosítsuk őket imáinkról, köszönjük meg áldozataikat, kérjünk bocsánatot, ha tiszteletlenek voltunk, ígérjünk engedelmességet, küldjük üdvözletét, és kívánjunk nekik boldog karácsonyt és boldog új évet. És ne feledkezzünk meg a jótevőkről és a plébánosról sem, hogy ők is elismerhessék a jószívű, hálás és jó modorú fiatalokat.
Ezzel Don Bosco mindenkinek boldog ünnepeket kívánva elbúcsúzott.
donbosco.press/Szaléziak.HU
