Főoldal / Szalézi világ / Olaszország – 29. Egyetemes Káptalan: a nagyböjt, mint a káptalani munka mintája
Olaszország – 29. Egyetemes Káptalan: a nagyböjt, mint a káptalani munka mintája
2025-03-08 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
A Torinó-Valdoccóban zajló 29. Egyetemes Káptalanon a „Lélekben való beszélgetés” középpontjában a személyes elmélkedés pillanata még mélyebbé vált hamvazószerdán.
Míg a bizottságokon belüli munka immár egyenletes ritmusba rendeződött – a csoportdinamika állandó finomítása és átformálása a résztvevők közötti párbeszéd maximalizálása érdekében –, a 225 káptalani tag délben gyűlt össze a Segítő Szűz Mária-bazilikában, hogy megünnepeljék a hamvazószerdai szertartást, amely a Giuseppe Roggia atya által vezetett eucharisztikus ünneplés kezdetét jelentette.
Hasonlatot vonva azzal a vidéki gyakorlattal – amikor a szántóföldeken és kertekben szórják széta télen a melegedésre használt tüzekből felhalmozott hamut – Roggia atya hangsúlyozta, hogy e nap liturgikus jelképét inkább a megújulás gesztusának kell tekinteni, mint puszta gyásznak.
„A 40 napos időszak, amelybe belépünk, nem arra való, hogy szent gyászba merítsen bennünket” – magyarázta. "Nem egyszerűen arról van szó, hogy áldozatokat hozzunk a csökkentett fogyasztás révén, hanem inkább az élet teljessége felé vezető úton. Ha feladunk valamit, vagy több időt szentelünk az imának, akkor mélyebben behatolhatunk a szívünkbe. A böjtöt a gyarlóság időszakánál inkább az életre keltés időszakaként kell megélni."
Sok jelenlévő felismerte a párhuzamot a liturgia szavai és a szalézi rend folyamatos munkája között. Ahogy a nagyböjt a megújulásra készül, úgy a káptalan is, mivel megalapozza a jövőt, meghatározva, hol vethető újra a szalézi karizma.
Tavasz hajnalán az első feladat az, hogy elterjesszük azt, ami talán puszta „hulladéknak” tűnik – valójában azonban ásványi anyagok gazdag koncentrációja, amely újraéleszti a korábbi művelésből kimerült talajt. Ugyanakkor ez a hamuréteg védőgátként szolgál a káros kártevők ellen. Ez egy olyan folyamat, amely a remény felé irányul, és biztosítja annak növekedését, ami valóban táplál és örömet okoz. Eleinte a kezet beborítja a por, és a lélegzet is fárasztónak tűnhet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a munka elengedhetetlen.
„Az előttünk álló napok arra valók, hogy megbékítsenek minket másokkal és önmagunkkal” – fejezte be Roggia atya. "Ez egy olyan utazás, amelyet megismételünk, hogy megújítsunk egy alapvető kérdést: Mi határoz meg engem igazán személyként?" Ez a gondolat nem csak az egyénekre vonatkozik, hanem az egész Szalézi Családra, amint együtt haladnak előre.
ANS-Torinó/Szaléziak.HU
