2013-12-20, Péntek
A szalézi rendfőnök, Pascual Chávez Villanueva december 20-án ünnepli hatvanhatodik születésnapját. Ezen a napon folyamatosan érkeznek a rendfőnökségre a jókívánságok, a világban folyó háborús zavargások azonban most..
2013-12-19, Csütörtök
Tegnap, december 18-án ismét komoly összecsapásokról számoltak be a legfiatalabb afrikai államban, Dél-Szudánban. Az ENSZ becslései szerint a fővárosban, Jubában 4-500 körül van a halottak, és 800 körül a sérültek száma. A..
2013-12-17, Kedd
Ma, december 17-én van Jorge Mario Bergoglio 77. születésnapja, akit a világ, március 13-tól egyszerűen Ferenc pápának ismer. Ferenc pápának sok kapcsolata volt Don Boscóval és a szalézi lelkiséggel, köszönhetően a..
2013-12-16, Hétfő
Miután befejeződtek a regionális formációs bizottságok ülései, Francesco Cereda, egyetemes formációs felelős röviden összefoglalta a tartományok formációs feladatait a 2014. évre.
A Fülöp-szigeteken dúló tájfun során a lakosságnak sokszor csak a puszta életét sikerült megmentenie. A szaléziak és a Don Bosco Nővérek segítenek ismét normális kerékvágásba terelni az életüket, így egy hónappal a Haiyan..
2013-12-14, Szombat
Olyan szegény ország, mint a Közép-afrikai Köztársaság kevés van a világon. A március óta tartó pusztító erőszak miatt a 4,6 millió országlakó tíz százaléka földönfutóvá vált, egynegyede pedig élelmiszersegélyre szorul...
2013-12-13, Péntek
Luciano Capelli szalézi püspök a világ egyik legelszigeteltebb egyházmegyéje, Gizo püspöke, amely a Salamon-szigetek legnyugatibb szélén található. Hogy felszámolja a kommunikációs problémákat az egyházmegyéjét alkotó..
A Rank Brasil, egy független társaság, amely értékeli a Brazíliában elért rekordokat, megerősítette, hogy 2013-ban az országban megrendezett egynapos egyházi események sorában az Evangelizar Dom Bosco büszkélkedhet a legtöbb..
2013-12-12, Csütörtök
"Don Bosco itt van!" - ez az örömteli üzenet visszhangzik ezekben a napokban Olaszország-szerte. Don Bosco ereklyéje bejárta a világot, és most végre visszaérkezett hazájába, ahol már nagyon várták.
2013-12-10, Kedd
A lengyelországi Krakkó volt a házigazdája november 29. és december 1. között az európai Szalézi Ifjúsági Mozgalom - MGS Europa - kilencedik ülésének. Magyarországról Csány Márton, a magyar Szalim és egyben az európai Szalézi..
2013-12-08, Vasárnap
A mai napon, december 8-án nyilvánosságra hozták Don Bosco születése bicentenáriumának hivatalos logóját, amely a tervek szerint 2014. augusztus 16. és 2015. augusztus 16. között kíséri majd a megemlékező ünnepségeket. A téma: "..
December 8. van, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Ezen a napon Torinóban, az Assisi Szent Ferenc-templom sekrestyéjében megszületett a mű: Don Bosco oratóriuma.
2013-12-06, Péntek
A fiatal Pascual Chávezt negyven éve, 1973. december 8-án szentelték pappá Guadalajarában. Az ANS Nemzetközi Szalézi Hírügynökség munkatársa megkérte, ossza meg gondolatait ennek kapcsán.
2013-12-05, Csütörtök
Rinaldi Fülöp (Filippo Rinaldi) egy kis észak-olaszországi faluban, Lu Monferratóban született, mélyen vallásos földműves család nyolcadik gyermekeként. Már gyermekként megismerkedett a szalézi rend alapítójával, aki nagy hatással..
December 3-án kezdődött a római rendfőnökségen az egyetemes tanács utolsó ülése a jelenlegi összeállításban, amelyen a jövő évben kezdődő 27. Egyetemes Káptalanra vonatkozó számos fontos kérdést megtárgyalnak. Az ülés..
„Akár csak egy is e gyermekek közül” (vö. Mt 18,10) – ez a mottó, amelyet XIV. Leó pápa választott a 2026-os elvándorlók és..
A Katolikus Egyház szeptember 27-én ünnepli a elvándorlók és menekültek világnapját. A szaléziak különböző országokban humanitárius..
A milánói Maria Ausiliatrice szalézi iskola „Scuola d aria” (szabadtéri iskola) névre változott: a tanárok ezt a nevet választották..
Ha beköszönt az ősz, akkor a PéterPál Óvoda nagycsoportosai útra kelnek, és egy vidám, élményekkel teli napot töltenek..
Az olvasásról csak jót lehet mondani. Olvasni annyi, mint készleteket felhalmozni. Az olvasás kilépés önmagunkból és találkozás..
Fiatal papnövendékként Bosco János a nyári szünetet édesanyjával töltötte. A valóságban nem is éppen nyaralt: olvasott, írt,..
XIV. Leó a szerdai általános kihallgatás végén sürgető felhívással fordult mindenkihez, hogy vállaljon felelősséget azokért a fiatal..
Címkék