Don Bosco és a Szűzanya címei
2025-07-21 Hétfő | #Aktuális
Don Bosco Mária iránti odaadása Mária anyai jelenlétével való gyermeki és élénk kapcsolatból fakad, amelyet élete minden szakaszában megtapasztalt. A Becchiben gyermekkorában felállított fogadalmi oszlopoktól a Chieriben és Torinóban tisztelt képeken át a fiaival tett zarándoklatokig Piemont és Liguria szentélyeibe, minden megállónál a Szűzanya más-más címét találjuk – Consolata, Addolorata, Immacolata, Madonna delle Grazie és sok más –, amelyek a hívőknek a védelemről, a vigaszról és a reményről szólnak. Azonban az a cím, amely örökre meghatározza tiszteletét, a „Mária, a Keresztények Segítsége” volt: a szalézi hagyomány szerint maga a Madonna volt az, aki ezt jelezte neki. 1862. december 8-án Don Bosco bizalmasan elárulta Giovanni Cagliero klerikusnak: „Eddig – tette hozzá – ünnepélyesen és pompával ünnepeltük a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét, és ezen a napon kezdődtek az ünnepi oratóriumok első művei. De a Madonna azt akarja, hogy Mária, a Keresztények Segítsége címmel tiszteljük őt: az idők olyan szomorúak, hogy valóban szükségünk van a Legszentebb Szűzre, hogy segítsen megőrizni és megvédeni a keresztény hitet.” (MB VII, 334)
Mária címei
Talán helytelennek tűnhet ma egy cikket írni azokról a „Mária-címekről”, amelyekkel Don Bosco életében tisztelte a Boldogságos Szüzet. Valaki talán azt mondaná: „Nem csak egy Szűzanya van? Mi értelme van ennyi címnek, ha nem az, hogy zavart keltsen? És akkor végül is, Don Bosco nem Mária, a Keresztények Segítsége címmel illette őt?”
A szakértőkre bízva a mélyebb, történelmi, teológiai és vallási szempontból e címeket igazoló gondolatokat, megelégszünk a Lumen Gentium, a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dokumentumának egy részletével, amely megnyugtat minket, emlékeztetve arra, hogy Mária a mi édesanyánk, és hogy „…szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába. Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek.” ( Lumen Gentium 62)
Ez a négy, a Zsinat által elismert cím, jól megfontolva, szintézisbe foglalja azokat a címeket és megszólításokat, amelyeken a keresztény nép Máriát nevezte, amelyek Alessandro Manzonit arra késztették, hogy felkiáltson: „Ó, Szűz, ó, Úrnő, ó, Legszentebb, milyen gyönyörű neveket tartogat számodra minden nyelv: nem egy büszke nép dicsekszik azzal, hogy szelíd gyámságod alatt áll.” (a Mária neve című műből)
Maga az Egyház liturgiája is megérti és igazolja a keresztény nép Máriához intézett dicséreteit, amikor azt kérdezi: „Hogyan énekeljük dicséretedet, Szent Szűz Mária?”
Tegyük hát félre a kételyeket, és nézzük meg, milyen Mária-címek voltak kedvesek Don Boscónak, már mielőtt a Keresztények Segítsége címet elterjesztette volna az egész világon.
Fiatalkorában
Az Olaszország számos részén a városok utcáin szétszórt kis fülkék, a vidéki kápolnák és az útkereszteződésekben vagy a magánutak bejáratánál található oszlopfők a néphit örökségét jelentik, amelyet még ma sem törölt ki az idő.
Nehéz feladat lenne pontosan kiszámítani, hogy hány található Piemont útjain. Csak Becchi-Morialdo környékén körülbelül húsz, a Capriglio környékén pedig nem kevesebb, mint tizenöt található.
Ezek többnyire a régiektől örökölt és többször restaurált fogadalmi oszlopok talapzatain állnak. Vannak újabbak is, amelyek egy olyan áhítatot dokumentálnak, amely nem tűnt el.
A Becchi régióban található legrégebbi talapzat 1700-ból származik. A „síkság” alján, a Mainito felőli oldalon állították, ahol az ősi Scaiotában, a későbbi szalézi tanyán élő családok találkoztak, és amely ma felújítás alatt áll.
Ezen a talapzaton egy kis Vigasztaló (Consolata) Szűzanya-szobor áll, amelyet mindig a hívek által hozott vidéki virágokkal tiszteltek meg.
Bosco János bizonyára sokszor elhaladt a talapzat mellett, levette a kalapját, talán letérdelt és egy Üdvözlégy Máriát mormolt, ahogy édesanyja tanította neki.
1958-ban a szaléziak felújították a régi talapzatot, és ünnepélyes vallási szertartással visszaadták a közösség és a lakosság megújult tiszteletének.
Ez a kis Consolata-szobor lehetett az első Mária-szobor, amelynél Don Bosco életében a szabadban imádkozott.
A régi házban
Anélkül, hogy a morialdói és caprigliói templomokat említenénk, nem tudjuk pontosan, hogy milyen vallási képek lógtak a Biglione tanya vagy a Casetta falain. Tudjuk, hogy később, József házában, amikor Don Bosco odaköltözött, két régi képet látott hálószobája falán, az egyiket a Szent Családról, a másikat az Angyalos Szűzanyáról. Eulalia Bosco nővér biztosított erről. Honnan szerezte őket József? János fiúként látta őket? A Szent Családról készült kép ma is látható József házának első emeletén, a középső szobában. Szent Józsefet ábrázolja, amint a műhelye asztalánál ül, karjában a Gyermekkel, míg a Szűzanya a másik oldalon állva figyeli.
Azt is tudjuk, hogy a Moncucco közelében lévő Cascina Mogliában János gyermekkorában a tulajdonos családjával együtt imádkozott és rózsafüzért mondott egy kis Fájdalmas Szűzanya festmény előtt, amelyet még mindig a Becchi családban őriznek József házának első emeletén, Don Bosco szobájában, az ágy fejrésze felett. A festmény nagyon megfeketedett, belülről aranyozott fekete kerettel.
Castelnuovóban Jánosnak aztán gyakran volt alkalma felmenni a Madonna del Castello (Várbeli Szűzanya) templomba, hogy a Boldogságos Szűzanyához imádkozzon. Nagyboldogasszony ünnepén a falusiak körmenetben vitték a Madonna szobrát. Nem mindenki tudja, hogy ez a szobor, valamint a főoltáron lévő ikon festménye a Cincturai Szűzanyát ábrázolja, amely az ágoston rendiek egyik áhítati kegyeleti tárgya.
Chieriben Bosco János mint diák és papnövendék sokszor imádkozott a Santa Maria della Scala székesegyházban található Kegyelmes Szűzanya oltáránál, a San Domenicó-templom Szent Rózsafüzér oltáránál, valamint a Szeplőtelen Fogantatás előtt a szeminárium kápolnájában.
Don Bosco tehát már ifjúkorában is tisztelhette a Szűzanyát a Vígasztaló, a Fájdalmas, a Kegyelmes, a Rózsafüzéres és a Szeplőtelen Szűzanya címeken.
Torinóban
Bosco János már 1834-ben elment részt vett a Madonna degli Angeli templomba a ferences rendbe való felvételhez szükséges vizsgára. Többször is visszatért oda, hogy a Vizitáció templomában elvégezze a pappá szentelésre való felkészülési lelkigyakorlatait, és az Érseki Kúria Szeplőtelen Fogantatás templomában szentelték pappá.
Amikor megérkezett akonviktusba, bizonyára gyakran imádkozott az Angyali Üdvözlet képe előtt az Assisi Szent Ferenc templom jobb oldali első kápolnájában. Útban a Dóm felé, és ahogy ma is szokás, a jobb oldali kapun keresztül belépve, hányszor állt meg egy pillanatra a Madonna delle Grazie ősi szobra előtt, amelyet a régi torinóiak La Madòna Granda néven ismernek .
Ha ezután azokra a zarándoklatokra vagy sétákra gondolunk, amelyeket Don Bosco kis csirkefogóival tett Valdoccóból Torino Mária-kegyhelyeihez a vándor oratórium idejében, akkor mindenekelőtt a Consolata-szentélyre, Torino vallási szívére emlékezhetünk, amely tele van az első oratórium emlékeivel. Don Bosco sokszor elvitte gyermekeit a Consolatába. És a Consolatához (Vigasztaló) folyamodott könnyek között, amikor édesanyja meghalt.
De nem feledkezhetünk meg a Madonna del Pilone, a Madonna di Campagna, a Monte dei Cappuccini, a pozzo stradai Születés temploma, a crocettai Grazie-templomba vezető a városi sétákról sem.
A korai oratóriumi évek leglátványosabb zarándoklata a Supergai Szűzanyához vezetett. Ez a Mária születésének szentelt monumentális templom emlékeztette Don Bosco gyermekeit arra, hogy Isten Anyja „olyan, mint a felkelő hajnal”, Krisztus eljövetelének előjátéka.
Így Don Bosco a legszebb címein keresztül mutatta meg fiainak Mária életének misztériumait.
Az őszi túrákon
1850-ben Don Bosco túrákat indított Torinón kívül, először a Becchi-hegységbe és a környező vidékre, majd Monferrato dombjaira Casale-ig, Alessandriába Tortonáig, Liguriában pedig Genováig.
A korai években fő, ha nem is kizárólagos úti célja Becchi és környéke volt, ahol ünnepélyesen imádkozta a rózsafüzért abban a kis kápolnában, amelyet 1848-ban építettek testvére, József házának földszintjén.
Az 1857-64 közötti évek az őszi séták aranyéveivé váltak, és a fiúk egyre nagyobb csoportokban vettek részt rajtuk, élükön fúvószenekarral vonulva a falvakba, akiket ünnepélyesen fogadtak az emberek és a helyi plébánosok. Pajtákban pihentek, szerény paraszti ételeket fogyasztottak, áhítatos istentiszteleteket tartottak a templomokban, esténként pedig improvizált színpadon adtak elő előadásokat.
1857-ben a Santa Maria di Vezzolano zarándokhely volt az úticél, Don Bosco számára oly kedves kegyhely és apátság, amely Albugnano falu alatt, Castelnuovótól 5 km-re található.
1861-ben a creai kegyhely következett, amely egész Monferratóban híres volt. Ugyanezen az úton Don Bosco ismét elvitte a fiúkat a San Salvatore-i Madonna del Pozzó-hoz ( Kúti Szűzanya). 1862. augusztus 14-én Vignale-ból, ahol a fiatalok megszálltak, Don Bosco zarándoklatra vezette a boldog csoportot a casorzói Madonna delle Grazie szentélyhez. Néhány nappal később, október 18-án, mielőtt elhagyták Alexandriát, ismét elmentek a székesegyházba, hogy imádkozzanak az alexandriaiak által oly nagy áhítattal tisztelt Madonna della Salvéhoz, gyalogos zarándoklatuk boldog befejezéséért.
Szintén az 1864-es utolsó genovai túrán, a Serravalle és Mornese közötti visszaúton, a Cagliero atya vezette csoport áhítatos zarándoklatra indult a gaviai Nostra Signora della Guardia szentélyhez.
Ezeken a zarándokutakon az olasz népre jellemző népi vallásosság nyomait követték; a Mária-tisztelet kifejeződései voltak, amelyet Bosco János az édesanyjától tanult.
És aztán...
Az 1860-as években a Mária, a Keresztények Segítsége cím kezdte uralni Don Bosco elméjét és szívét, amikor megépült a templom, amelyről 1844 óta álmodott, és amely aztán Valdocco lelki központjává vált, a Szalézi Család anyatemplomává, a Szűzanya iránti odaadás sugárzó pontjává, amelyet ezzel a címmel hívtak segítségül.
De Don Bosco máriás zarándoklatai emiatt nem szűntek meg. Elég csak követni hosszú olaszországi és franciaországi útjait, és látni, milyen gyakran ragadta meg az alkalmat egy futó látogatásra a helyi Szűzanya kegyhelyen.
A piemonti Madonna di Oropától a római Csodatevő Szűzanyáig, a camoglii Boschetto-i Szűzanyától a gennazzanói Szűzanyáig, a forlìi Madonna del Fuocótól a cuneói Madonna dell Olmo kegyszoborig , a bigionei Jóreménység Szűzanyájától a párizsi Győzedelmes Szűzanyáig.
Az arany fülkében elhelyezett Győzedelmes Szűzanya egy álló királynő, aki mindkét kezével tartja isteni Fiát. Jézus lába a világot jelképező csillagos gömbön nyugszik.
Don Bosco 1883-ban Párizsban, a Győzelem Királynője előtt tartott egy „szerény beszédet”, azaz egyike volt azoknak a konferenciáknak, amelyeken segítséget kért a szegény és elhagyott fiatalokért végzett jótékonysági munkájához. Ez volt az első konferenciája a francia fővárosban, azon a kegyhelyen, amely a párizsiak számára azt jelenti, amit a Consolata kegyhely a torinóiak számára. Ez volt Don Bosco máriás zarándoklatának a csúcspontja, amely a Consolata oszlop lábánál, a Becchi „Scaiota” alatt kezdődött.
P. Natale CERRATO – donbosco.press/Szaléziak.HU
